| 2018. október. 12. | 2 perc olvasás

Újra világsztárok a barlangszínházban

Újra világsztárok érkeznek a Fertőrákosi Barlangszínházba a jövő nyáron. Az ütős műfaj hatalmas egyénisége, Dennis Chambers, egy másik dobos géniusz, Tommy Campbell is várható a második SopronDrumra, csakúgy, mint a hat Grammy-díjat nyert szaxszofonos, David Sanborn. Mindemellett szórakoztató zenés, táncos produkciók, műfaji sokszínűség és újdonságként Dohnányi komolyzenei koncertsorozat is várja a közönséget a következő szezonban ezen a játszóhelyen.

A pénteki sajtótájékoztatón Pataki András igazgató elmondta, hogy a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. által üzemeltetett Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház, mint helyszín az idei nyártól szerves részévé vált a nagy múltú és megújult Soproni Ünnepi Hetek rendezvénysorozat tematikus programsorozatának. A városi kulturális központ követi ezt az irányvonalat, mert beváltotta a hozzá fűzött reményeket, kiszámíthatóságban, változatosságban, minőségben, fogadtatásban. 


fotó: Leczovics Zsolt

Patki András elmondta, hogy a következő barlangszínházi szezon kínálatát is a fentiekhez igazodva alakították ki, alkalmazkodva a térség turisztikai igényeihez, sőt, további újításokat vezetnek be. A jövő nyári barlangszínházi szezont június 2-án a Soproni Szimfonikusok úgynevezett Ötórai hangoló koncertje nyitja. A kamarazenekar Dohnányi Ernő világhírű zeneszerező, karmester, zongoraművész, pedagógus tiszteletére - aki egyébként a barlangszínházat, mint kulturális helyszínt felfedezte -  koncerteket tart egész szezonban. Liszt, Mozart, Haydn, Borodin, Ravel, Schubert és természetesen Dohnányi művei is felcsendülnek majd ezeken az alkalmakon.

A következő hétvégén június 9-én érkezik a játszóhelyre az ExperiDance Revans című produkciója. Másnap a Budapest Jazz Orchestra Ella 100 című nagy műsora várja a nézőket, Malek Andrea, Tóth Vera és Náray Erika énekesekkel együtt. Ők Ella Fitzgerald előtt tisztelegnek. A második SopronDrumra, amely Európában egyedülálló ütős fesztivál, június 14. és 16. között ismét zenész csillagok érkeznek és koncerteznek is.  Az ütős műfaj egyik nagy sztárja, a Santanaval is turnézó Dennis Chambers, egy másik dobos géniusz, Tommy Campbell is várható, csakúgy, mint a pop, az R & B és a crossover muzsikusok legbefolyásosabb szaxofonjátékosa, a hat Grammy-díjat nyert David Sanborn. A hazai színeket a 35 éves Amadinda együttes képviseli.

Nemzetközi különlegességként lép fel Szaranszkból az Orosz Nemzeti Balett Bizet Carmen című produkciójával június 22-én, míg a következő napon a népszerű Csík zenekar koncertezik a barlangszínházban. Az opera műfaj kedvelői július 5-én a Kassai Állami Opera Puccini Bohémélet olasz nyelvű előadását tekinthetik meg, július 6-án pedig magyarul, német feliratozással szerepel a műsoron Mozart Figaro házassága című kedvelt műve a Győri Nemzeti Színház és a Szegedi Nemzeti Színház koprodukciójaként.


fotó: Leczovics Zsolt

A Soproni Petőfi Színház idei saját produkciója ezen a játszóhelyen a Valahol Európában című musical lesz Mikó István és soproni fiatalok főszereplésével. A rendező Halasi Imre. Ezt több alkalommal láthatják a nézők a nyáron, először július 26-án, majd augusztusban is.

A humor nagyágyúi Badár Sándor és Aranyosi Péter augusztus 2-án lépnek fel a barlangszínházban, a következő nap pedig a Budapest Bár tart koncertet. Az Amazonok című táncjátékkal az ExperiDance augusztus 9-én és 10-én vendégeskedik Fertőrákoson.

A szervezők megemlékeznek a Páneurópai Piknik harmincadik évfordulójáról, ebből az alkalomból augusztus 19-én nagyszabású programot tartanak ezen a játszóhelyen.

A barlangszínházi szezont szeptember 14-én Zorán koncertje zárja.

Legnépszerűbb cikkek