Az ünnepek elteltével a Sopron Holding Zrt. év eleji feladatai között kiemelkedő szerepet játszik a karácsonyfák begyűjtése. A lakótelepeken kihelyezett „Karácsonyfa gyűjtőhely” táblákkal ellátott területekről vízkereszttől kezdődően két héten keresztül szállítják el a Sopron Holding Zrt. munkatársai a karácsonyfákat, míg az STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft. a tavalyi évhez hasonlóan a családi házas övezetekből és a belvárosból szállítja el a fákat jövő hétfőtől.
Kérjük a lakosságot, hogy segítsék a Sopron Holding munkáját azzal, hogy a fenyőket megtisztított állapotban, azaz karácsonyi kellékek nélkül helyezzék ki a gyűjtőpontokba, hiszen a fákat mobil-darálógéppel a Zöldterület-gazdálkodási Divízió munkatársai ledarálják, majd az aprítékot komposztálják. Az így keletkezett mulcs környezetbarát módon újrahasznosul talajtakaróként, mely zárt felületet képezve védelmet nyújt a talajnak a gyomosodás és a káros anyagok ellen, befolyásolja a vízháztartását, valamint a lassú bomlás következtében a tápanyagok is nehezebben mosódnak ki belőle.
Ezzel egyidőben, január 11-től az STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft. is megkezdi a karácsonyfák begyűjtését és talajtakaróként való újrahasznosítását. A vállalat munkatársai egészen február 1-ig heti rendszerességgel (minden hétfőn) szállítják el a dísz- és talpmentesített fenyőfákat. Az STKH Kft. tájékoztatása szerint vidéken január 12. és február 2. között zajlik majd a fák összegyűjtése.
A karácsonyfa gyűjtőpontok:
- Kazinczy tér alsó játszótérnél a trafóház mellett
- Kazinczy tér 2. előtt, (trafóháznál)
- Király Jenő u. 14. előtt
- Gyóni G. u.10. előtt (sarkon)
- Mátyás K. u. 34 előtt (Állomással szemben)
- Csengery u. 52/C. előtt a sarkon (Bartók B. u-ból nyílik)
- Arany János u. 12. sz. mellett
- Vasvári P. u. 7-el szemben, (út mentén)
- Ibolya út ltp. (Coop boltnál)
- Mende Gusztáv u. 11. - Ív u. kereszteződésénél
- Rákosi út 61. mellett
- Teleki P. u. 9. - Erdélyi u. felől
- Teleki P. u. 19 mögött, (trafóháznál)
- Teleki P. u. 39. mögötti zöldterületen
- IV. László K. u. 1. előtt
- IV. László K. u. 21 előtt
- IV. László K. u. Kutyafuttató mellett
- Soproni H. József u. 23. - Juharfa út 20. között
- Határőr u. parkolónál
- Makó u. parkolónál
- Révai u - Építők útja kereszteződésnél
- Juharfa u. 1. mögött
- Juharfa u. 13. mögött, Kodály tér oldalán