| 2016. március. 22. | 1 perc olvasás

Újraindul a BISEL

A víz világnapja alkalmából a Roth Gyula Erdészeti, Faipari Szakközépiskola és Kollégium diákjainak közreműködésével látványos keretek között mutatták be a BISEL program előnyeit az Ikva patak partján.

A BISEL egy olyan biológiai vízminőség-vizsgálati módszer, amely a kémiaival szemben hosszabb idejű változások kimutatására képes, ezáltal jobban tükrözi a vízfolyás ökológiai állapotát.

A sajtónyilvános eseményen részt vett V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár, aki beszédében elmondta: a BISELNEK a középiskolai oktatásban van egy nagy előnye bármely más európai vízminőség-vizsgálati módszerrel szemben, mégpedig, hogy a BISEL gyors, könnyű és nem igényel különösebb szaktudást, sem nagy beruházást. Az államtitkár örömét fejezte ki, hogy a 2001-ben életre hívott kezdeményezés hivatalosan is újraindul, melyben a soproni Roth Gyula Szakközépiskolának is fontos szerepe lesz.

Román István agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár kiemelte: ma már nélkülözhetetlen a bioindikáció középiskolai oktatásban való használatának elősegítése. Nagy jelentőséggel bír a Földművelésügyi Minisztérium számára, hogy ezt az olcsó, de rendkívül hatékony módszert középiskolákban népszerűsítsék.

A program során az iskolai diákjai maguk végezték el a méréseket, amelyet a minták feldolgozását követően ismertettek a hallgatósággal.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek