A 2016-ban létrejött és azóta sikeresen működő Foglalkoztatási Paktum célja lehetőséget biztosítani a helyi gazdaság szereplőinek arra, hogy együtt formálják Sopron és térsége gazdasági jövőképét, közösen keressenek megoldásokat a mind súlyosabb foglalkoztatási problémákra. A szolgáltatási és támogatási programnak köszönhetően eddig 222 fő került bevonásra, akik közül 144 fő részesült bértámogatásban, bérköltségtámogatásban, valamint vállalkozóvá válást segítő támogatásban. A paktum keretében több képzés is elindításra került.
A pénteki fórumon Dr. Farkas Ciprián, városi tanácsnok köszöntötte a megjelenteket, ezt követően a Győr-Moson Sopron Megyei Kormányhivatal mutatta be a projektben végzett tevékenységeit, majd ismertette a 2019-ben a projekt keretén belül igényelhető támogatásokat.
A vállalkozások számára fontos, hogy az önkormányzat és a paktumiroda egy, a térségi munkaerőpiaci igényeket folyamatosan monitorozó rendszert kíván felállítani; az ehhez kapcsolódó kérdőíveket a cégek 2018 májusában kapták meg. A visszaküldött válaszok alapján készült felmérés eredményeinek ismertetése a fórum második felében került bemutatásra a paktum megbízott szakértői által. Bemutatásra került továbbá a soproni foglalkoztatási stratégia és az ennek megvalósítását célzó, jövő évi feladatokat részletező akcióterv is. Ezen dokumentumokat a jelenlévő cégvezetők megvitatták, de a stratégia készítői január 5-ig fogadják a további észrevételeket.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fe8%2F6b%2Fdsc02501-jpg_wxws.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F33%2Fc4%2Fimg-0711-jpg_whk9.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F33%2Fc4%2Fimg-0711-jpg_20fa.jpg)