| 2017. november. 23. | 1 perc olvasás

ÜNNEP – Szekeres Adrien karácsonyi koncertje Sopronban

Igazi ünnepi hangulatot varázsol december 16-án az Evangélikus Templom falai közé Szekeres Adrien, aki nem először hozza el karácsonyi dalait Sopronba. A páratlan hangú énekesnő koncertjén ezúttal legújabb, Megállók című lemezéből is ízelítőt kaphatunk.

Legszebb karácsonyi dalaival, valamint olyan szívből szóló slágerekkel érkezik Sopronba Szekeres Adrien, mint a Kicsi szív vagy az Olyan, mint te, melyek nem maradhatnak ki egyetlen koncert műsorából sem. 2017. december 16-án 18 órától karácsonyi varázslattal tölti meg az Evangélikus Nagytemplomot az ország egyedülálló hangú énekesnője. 


- Az adventi rohanásban fontos lenne, hogy egy kicsit ráhangolódjunk az ünnepre, hogy a lelkünket is felkészítsük a karácsonyra. Úgy gondolom, hogy ennek jó eszköze a zene, ami áthangol bennünket, ami közelebb hozza az ünnep hangulatát – emelte ki Szekeres Adrien. Az énekesnő az elmúlt években számos adventi koncertet adott már. Templomokba és nagy koncerttermekbe is elvitte a karácsony hangulatát egy-egy feledhetetlen hangulatú estére. - Van olyan város, ahol már többször is adtunk karácsonyi koncertet, és a közönségtől mindig kapok olyan üzeneteket, amikben azt írják, hogy jövőre újra ugyanitt. Visszavárnak, mert a karácsonyi dalaim már ugyanúgy hozzátartoznak számukra az ünnephez, mint a csillagszóró vagy a gyertyafény – árulta el az énekesnő. 


A soproni koncert egy igazi családi kikapcsolódás lehet, ahol kicsik és nagyok egyaránt találnak maguknak szívhez szóló, ünnepi dallamot. Nem maradhat el az örök klasszikus, az Ave Maria, de a gyerekek kedvence, a Száncsengő csilingel című dal sem. – Nagyon szeretem látni, amikor a különböző generációk együtt jönnek a koncertre, amikor a nagymama kézen fogja az unokáját. Ezúttal is minden korosztály talál majd magának ismerős, dúdolni való dallamot – emelte ki Szekeres Adrien.

A karácsonyi koncerten az énekesnő új lemezéből is ízelítőt kaphatunk.
 

Legnépszerűbb cikkek