- Alapításától szimfonikus zenekari és oratórikus koncerteket szervezett az egykori zeneegyesület – emlékezett vissza a hangverseny kezdetén Kóczán Péter, a Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője.- Ehhez hozzá tartozik az is, hogy akkor, 190 éve indult el a polgári zeneoktatás Sopronban.
Az ünnepségen az aktív zenekari közreműködésük elismeréseként, több tagot is köszöntöttek, dr. Fodor Tamás polgármester pedig jubileumi elismerő oklevelet adott át Lampert Tündének, a Horváth József Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetőjének. - Az ifjúság nevelésében a zeneoktatás kiemelkedő értéket jelent és nagyon eredményes Sopronban. Azt kívánom a város nevében, hogy a zeneoktatás továbbra is ilyen sikeres legyen – mondta a polgármester.
Botvay Károly (gordonka), Dallos Erika (zongora), Darázs Renáta (ének), Herpay Ágnes (fagott), Horváth Marcell (klarinét), Kóczán Péter (brácsa), Pilz János (hegedű), Szlávik Péter (kürt), Szlávik László (kürt) és a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar közreműködésével Haydn, Mozart, Mendelssohn, Bartholdy, Rosetti, Bruch, Farué és Kovács Zoltán művei csendültek fel. Vezényelt: Oberfrank Péter
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fba%2F47%2Fsoproniszimf-190-tom-9099_s07m.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F87%2Fee%2Fsoproniszimf-190-tom-8984_s2p4.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F88%2F4e%2Fsoproniszimf-190-tom-9015_jlun.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F1e%2F74%2Fsoproniszimf-190-tom-9008_ifo_.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fb0%2F78%2Fsoproniszimf-190-tom-8997_serv.jpg)