| 2 perc olvasás

Ünnepélyes átadó keretében avatták fel az új Várhely-kilátót

Az Várhely-kilátó újjáépítése összefogásból valósult meg: az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ 50 millió, Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 10 millió és a Tanulmányi Erdőgazdagság Zrt. 16 millió forinttal járult hozzá a fejlesztéshez. Az új panorámahelyet csütörtök délelőtt adtak át ünnepélyes keretek között, ahol dr. Barcza Attila országgyűlési képviselő, dr. Farkas Ciprián polgármester, dr. Csiszár Szabolcs és dr. Simon István alpolgármesterek, dr. Sándor Gyula, a TAEG Zrt. vezérigazgatója, Petényi Mirkó, az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ ügyvezető igazgatója, valamint Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár is tiszteletét tette.

Fotó: Lendvai Bence
Nagyon szép együttműködés van a kormány, a Tanulmányi Erdőgazdaság és a város között, ezt mutatja a Várhely-kilátó újraépítése. Összességében több mint 70 millió forintból épült, a korábbi kilátó már nagyon rossz minőségű volt, nem lehetett hsználni. Azt gondolom, hogy itt a Lőverekben,a Várhelynél, klimatikus gyógyhelyen minden soproni szívében különleges helyet foglal el. Az, hogy van egy ilyen csodálatos kilátónk, az az erdei túrázóknak, a tuirstáknak és a helyieknek is egy olyan élményt nyújt, amire mindenki büszke lehet

- méltatta az összefogást dr. Barcza Attila.

Fotó: Lendvai Bence
Az ország egyik leglátogatottabb parkerdeje a Soproni Parkerdő. Mint ahogy a város az elmúlt években számos fejlődésen ment keresztül és nagy fejlesztési projekteket tudunk magunk mögött, ez a parkerdőre is érvényes, hiszen az Erdő Háza, számos turistaház, vadászház vagy éppen a boszorkány tanösvény felújítása, illetve az Ojtozi fasor megújult világítórendszere is azt mutatja, hogy a TAEG jó, gondos gazdája a parkerdőnek és minden kormányzati lehetőséget felhasznál arra, hogy fejlesztéseket tudjanak megvalósítani. Ennek egy szép példája ez a mai nap is, amikor a megújult kilátót tudjuk átadni

- nyilatkozta dr. Farkas Ciprián. 

Fotó: Lendvai Bence


Petényi Mirkó, az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ ügyvezető igazgatója elmondta: kiemelt feladatuk, hogy segítse és koordinálja a magyarországi természeti alapinfrastruktúráit, turistaházak, látogatókozpontok és kilátók felújítását és újjáépítését támogassák, ez a kilátó pedig kiemelt projekt volt számukra.

Teljesen új kilátót kellett építenünk, a régit el kellett bontani, nem használhattuk fel az anyagát, mert az idő sajnos eljárt felette. Két és fél éve van lezárva a kilátó, 2023 szeptemberében zártuk le, mert életveszélyessé vált. Maradtunk a fa anyagnál, azonban a korábbi tapasztalatokból tanulva a kötéseket, a lábazatot fém megerősítéssel láttuk el, hogy a fa fával ne érintkezzen, így szerettük volna a tartósságát kinyújtani, hiszen a kilátók karbantartása is nehézkes a magasságok miatt


- ismertette a részleteket dr. Sándor Gyula, a TAEG Zrt. vezérigazgatója.

Fotó: Lendvai Bence


A több mint 10 méter magas kilátót látogatószámlálóval is felszerelték, mellyel nyomon követhető a panorámahelyet felkereső turisták száma.
 

Legnépszerűbb cikkek