„Az elmúlt esztendőkben a sport aranykorát éltük" – kezdte értékelő beszédét Török Zoltán, a Sopron Basket ügyvezetője. A vezető szerint a mögöttünk hagyott években az utánpótlás kosárlabdában soha nem látott lehetőségek nyíltak meg, és olyan feltételrendszer van kialakulóban, amely a jövőt és a fejlődést szolgálja. „Czukorné Hollós Anna vezetésével olyan szakmai háttere van a Soproni Darazsak Akadémiának, amelyben edző és vezető egyaránt fejlődni akar, egyre nyitottabbak, egyre nagyobb szakmai tudást akarnak elsajátítani, amely záloga annak, hogy a kosárlabdázóink minél jobbakká tudjanak válni.”
![](https://fw.photos/eHZyrihLmzc8VCL1I-Xk4e9oS7w=/665x0/filters:watermark(https://admin.sopronmedia.hu/images/watermark.png,10,-30,10,13,13)/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fba%2Fb0%2F5n0a7019_2g3o.jpg)
fotó: Tóth Zsombor
Az eseményen köszöntőt mondott Csiszár Szabolcs, Sopron alpolgármestere is. A városvezető kifejezte tiszteletét a szülők és a kosárlabda-szakemberek iránt is, hiszen a koronavírus okozta veszélyhelyzetben számos nehezítő körülmény gátolta a sportolást.
„A pandémia után még fontosabb köszönetet mondani a szülőknek és a szakvezetésnek is az elvégzett munkájukért. Természetesen a lányok is ügyesek voltak, hogy egy ilyen évben is rendkívül szép eredményeket szállítottak. Sopron nagyon büszke arra, hogy az országban négy államilag elismert akadémia is működik, az egyik éppen a leghűségesebb városban. Elképesztő mértékű összetartó munka, kitartás és szakmai tudás kellett ennek eléréséhez, de ez ugyanúgy a szülők sikere is – tette hozzá Sopron alpolgármestere.
![](https://fw.photos/3vyzSpxHBMDq2r5iuIOI6i2kmds=/665x0/filters:watermark(https://admin.sopronmedia.hu/images/watermark.png,10,-30,10,13,13)/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F88%2F5f%2F5n0a7045_qcbv.jpg)
fotó: Tóth Zsombor
A köszöntők után Czukorné Hollós Anna, az akadémia elnöke és szakmai igazgatója is elismerte a trénerek, valamint a fiatal kosárpalánták teljesítményét.
„Nagyon sikeres szezont zártunk, sok játékosunk szerepelt a Sopron Basket csapatában, valamint a korosztályos magyar válogatottakban is. Fontos, hogy legyen példa a fiatalok előtt, ezzel is motivációt nyerhetnek.”
A szakmai igazgató hozzátette, folyamatosan új tudás áramlik az akadémia rendszerébe, amelyet a kis darazsak hasznára tudnak váltani. „Edzőink, sportvezetőink folyamatosan továbbképzésekre járnak, ami a a mindennapi munkánknak is növeli a hatékonyságát."
![](https://fw.photos/6JFsV444KAxiaAwLtsoRePkxI6M=/665x0/filters:watermark(https://admin.sopronmedia.hu/images/watermark.png,10,-30,10,13,13)/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F16%2F7b%2F5n0a7371_7wc0.jpg)
fotó: Tóth Zsombor
Az évadzárón átadták a tavalyi szezon legjobbjainak járó elismeréseket, és hivatalosan is megnyitották a 2021/2022-es évet a Soproni Darazsaknál.
![](https://fw.photos/W_eHUBHO8p8vrAT5QB2QV3kAIBk=/665x0/filters:watermark(https://admin.sopronmedia.hu/images/watermark.png,10,-30,10,13,13)/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F26%2F98%2F5n0a7478__ahk.jpg)
fotó: Tóth Zsombor
![](https://fw.photos/beXl4cB1AmU5Got-uNR6LC3f1tQ=/665x0/filters:watermark(https://admin.sopronmedia.hu/images/watermark.png,10,-30,10,13,13)/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff2%2F45%2F5n0a7975_irlb.jpg)
fotó: Tóth Zsombor