| 1 perc olvasás

Ünnepi műsorral tisztelgett az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt a Lővér Nyugdíjas Klub

A Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzat támogatásával megvalósult rendezvényen a sorsfordító történelmi eseményekről is megemlékeztek a résztvevők.

A rendezvény során a nyugdíjasok ünnepi műsort adtak, amelyben a forradalmi eseményekkel kapcsolatos gondolatokat osztottak meg az érdeklődőkkel. Dalok, versek és nemzetünk nagyjainak gondolatai egyaránt felhangzottak a nyugdíjas otthon nagytermében.

Fotó: Horváth Ádám Bence 
A Lővéri Nyugdíjas Klub immár 18 évben minden évben különleges műsorral emlékezik meg az egyik legszebb nemzeti ünnepről. Fontos, hogy megőrizzük azoknak a történelmi személyeknek az emlékét, akik fontos szerepet játszottak az ország fejlődésében

– mondta el kérdésünkre dr. Koltai Miklósné, a Lővér Nyugdíjas Klub elnöke.

Fotó: Horváth Ádám Bence 

Az ünnepségen Horváth Csaba, a Széchenyi István Városi Könyvtár igazgatója, a Sopron Kultúrájáért díj 2024. évi kitüntetettje mondott ünnepi beszédet.

Az 1848-as események több szálon is kapcsolódnak Sopronhoz. Gróf Széchényi János a Pozsonyban történtek után gyorsan lóhátra pattant, hogy elvigye az országgyűlésen történt rendkívüli események hírét Sopronba. Még március 15-én ideért. Egyes források szerint a diadalittas pillanatokban a 12 pontot is felolvasta a város népének, amely örvendve fogadta a híreket. A beszámolókból tudjuk: a város lakossága az Evangélikus Líceum diákságával karöltve aznap este fáklyás felvonulással ünnepelte meg az eseményeket. Március 16-án pedig a Sopronban már 1809-től létező polgárőrség az országban először alakult át nemzetőrséggé. Széchenyi István, Kossuth Lajos és később Deák Ferenc is megalapozta a modern Magyarország társadalmi rendjét. Hazánk elindult a fejlődés útján, majd számos akadályt leküzdve eljutottunk az 1867-es kiegyezéshez

– mondta el Horváth Csaba.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek