Az ünnepi megemlékezésen dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere szólalt fel először.
– hangsúlyozta dr. Farkas Ciprián.
Az eseményen részt vettek a Magyar-Német Ifjúságért Egyesület és a Konrad-Adenauer-Stiftung tagjai is. Michael Winzer, a Konrad Adenauer Stiftung magyarországi képviseletvezetője a legfőbb üzenetre hívta fel a figyelmet:
„A Páneurópai Piknik egy örökség, amit nekünk kell teljesíteni a jövő generációja számára, mégpedig úgy, hogy kiemeljük az esemény jelentőségét, és mindazzal, ami itt történt. Bátor, polgári kezdeményezés indította el a történelmi folyamatokat – tette hozzá Michael Winzer.
Az ünnepségen felszólalt Knut Abraham. Németország parlamentjének képviselője úgy fogalmazott: a népek nagyon erős, szabadság utáni vágyát valósították meg a határok áttörésekor.
– emelte ki Knut Abraham.
Az eseményen részt vett a német parlament egykori CDU képviselője, Katharina Landgraf, Csiszár Szabolcs alpolgármester, dr. Fodor Tamás Sopron korábbi polgármestere, Firtl Mátyás Sopron és térségének korábbi országgyűlési képviselője, Magas László, a Páneurópai Piknik ’89 Alapítvány elnöke, önkormányzati képviselők, valamint tisztségviselők.
A beszédeket követően az emlékezés virágait és koszorúit helyezték el az emlékparkban a kopjafánál, valamint Melocco Miklós Áttörés című alkotásánál.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520augusztus%2F20220819%2520p%25C3%25A1neur%25C3%25B3pai%2520piknik%2F2022.08.19_33_paneuropaipiknik_tom_1324.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F53%2Ff8%2F20220819-33-paneuropaipiknik-tom-1178.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F32%2F61%2F20220819-33-paneuropaipiknik-tom-1183.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F11%2F56%2F20220819-33-paneuropaipiknik-tom-1193.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Faf%2F44%2F20220819-33-paneuropaipiknik-tom-1214.jpg)