| 2021. november. 3. | 2 perc olvasás

Utas a Kutas! - Kisvonatos kalandozás Sopronban

Kutas László szobrászművésznek eddig 50 köztéri alkotása díszíti a várost: szobrok, emlékművek, emléktáblák. A szobrász ugyan a fővárosban született, de gyermekéveit Sopronban töltötte, ide járt gimnáziumba, itt érték az első művészi élmények, és minden bizonnyal itt dőlt el az is, hogy ezt a pályát választja. Szeretett városába azóta is gyakran hazajár: és nem csak dolgozni – barátokhoz, rokonokhoz és Sopronhoz.

Kutas László 2021 áprilisában töltötte be 85. életévét. Sopron polgármestere akkor „Elismerő oklevéllel” köszöntötte a mestert. A pandémia miatt a város kulturális intézménye tavasszal nem tudott méltóképpen megemlékezni erről az évfordulóról, amit most ősszel igyekezett pótolni a Pro Kultúra. A Hűség évében „Hűséggel festve” alcímmel meghirdetett XXI. Őszi Tárlatnak ő volt az egyik felkért zsűritagja, és vele zárul is festőtermi kiállítás. 2021. november 7-én, vasárnap délután, az Őszi Tárlat finisszázs programjaként „Utas a Kutas!” címmel városnéző kisvonatozást hirdetett a Pro Kultúra.

A tervek szerint a 2 órás kisvonatos kalandozás során a szobrászművész több tucat alkotását ismerhetik meg a résztvevők – Kutas László személyes hangvételű idegenvezetésével. A szerelvény első állomása a Líceumnál lesz, hiszen a Széchenyi téri iskolai homlokzaton látható az alkotó első soproni köztéri műve, Gombocz Zoltán emléktáblája. A vonat megállói között lesz a Deák tér, a Pap rét, a botanikus kert és a Fő tér is. Kutas László egyik legismertebb soproni munkája a Városháza előtt álló kalapos Thurner-szobor, amely mellett évtizedek óta szívesen fotózkodnak a helybeliek és a turisták. Az utasok ezen a délutánon megismerhetik a szobrász aznap délelőtt felavatott 51. soproni Kutas-művét is, mely a népszavazás centenáriuma alkalmából készült a Városszépítő Egyesület ötlete nyomán. A vonatozás végállomása a Liszt Központnál lesz – ott, ahol annak idején ez a nagyívű művészi pálya is elindult: Ágoston Ernő néhai rajziskolájában. (Ágoston Ernő emléktáblája is Kutas László alkotása.)

Kutas Lászlónak nem csupán a szobrai, a történetei is szerethetők. Akik helyet foglaltak a vasárnapi különvonatra, minden bizonnyal számos szakmai kulisszatitkot és régi soproni történetet is megtudhatnak majd. Hiszen a művész, ahogy az agyagot, úgy a mondatokat is kiválóan formázza – élvezetes történetmesélő. Az utasok közben megismerhetnek egy sokat megélt művészi életpályát, egy örökifjú alkotót, egy életidegenlő embert, egy Sopron-rajongó művészt. És reméljük ez az út még hosszan folytatódik, a soproniak örömére is. Addig is: vonatra fel, hiszen „Utas a Kutas!” A Hűség Évében ekként köszönti szeretett városa Kutas Lászlót. Isten éltesse sokáig!  

(A program ingyenes, de a férőhelyek korlátozottsága miatt érvényes menetjegyhez kötött. A különvonatra való jelentkezés feltételei a Pro Kultúra Facebook-oldalán és honlapján olvashatók!)


fotó: Pro Kultúra Sopron

Legnépszerűbb cikkek