Az eredményhirdetést szombaton kora délután tartották Brennbergbányán. A díjátadón részt vett Dr. Simon István alpolgármester, Dr. Farkas Ciprián városi tanácsnok és Csiszár Szabolcs sportfelügyelő is. Dr. Simon István gratulált mindenkinek, aki teljesítette a távot, akár profiként, akár amatőrként. Kiemelte: a verseny azontúl, hogy komoly sportélményt ad, szabadidős és társadalmi eseményként is értékes. Az alpolgármester megköszönte a szervezőknek azt a munkát, amivel ismét életre hívták az immár hagyományos programot.
fotó: Szalay Károly
fotó: Szalay Károly
Takács Tibor, a verseny elnöke elmondta: Sopron és környéke legnagyobb terepfutó eseménye elsősorban a tömegsportról szól, így amatőr futók is bátran nevezhetnek rá, sőt gyerek kategória is volt. A hat kilométeres távra a kezdőket várták, míg a 11-km-re azokat, akik már a szintemelkedést is bírják. A résztvevők 40 százaléka soproni volt, a többiek az ország szinte egész területéről jelentkeztek és még Ausztriából is érkeztek futók. A futásnak jelenleg nagy divatja van, sokan járnak futóversenyekre, a Soproni-hegység pedig mindig tud plusz élményt adni a résztvevőknek.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd8%2Faa%2F1100816-copy_yxxx.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F95%2F00%2F1100757-copy_cqjq.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ffd%2F46%2F1100765-copy_heok.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F41%2Fbf%2F1100763-copy_oakr.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fac%2F68%2F1100766-copy_pxqp.jpg)