| 2022. augusztus. 12. | 1 perc olvasás

Vádat emeltek egy bosnyák férfi ellen, aki menekülés közben elütött egy rendőrt Sopronban

Vádat emeltek egy Ausztriában élő bosnyák férfi ellen, aki közúti ellenőrzés elől menekülve gépkocsijával elütött egy rendőrt és nekiütközött több rendőrautónak is két éve Sopronban - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-t.

 A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a rendőrök 2020. augusztus 17-én este ellenőriztek Sopronban egy osztrák rendszámú személygépkocsit, amelynek 43 éves sofőrje más nevére kiállított osztrák vezetői engedélyt adott át személyazonosságának igazolására. Miután a légalkoholszondás vizsgálata ittasságot jelzett, a férfi hirtelen elhajtott a helyszínről.

A rendőrök megkülönböztető fény- és hangjelzést használva követni kezdték, közben rádión segítséget kértek, így már két szolgálati autóval próbálták a sofőrt megállásra kényszeríteni.

Az elkövető - a közlekedési szabályokat és a rendőrök jelzéseit figyelmen kívül hagyva - nagy sebességgel haladt autójával a városban, közben több járművet intenzív fékezésre kényszerített, majd a mellette haladó rendőrautó felé kormányozta járművét és nekiütközött.

Végül az autót a rendőrök körbekerítették, és két rendőr gyalogosan megközelítette. A férfi ekkor nekitolatott a rendőrautónak, majd nagy sebességgel megindult előre, közben elütötte a járműve elé álló rendőrt, aki a motorháztetőre, majd az útburkolatra esett.

A rendőr 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, a szándékosan előidézett ütközések következtében a szolgálati gépkocsikban mintegy kétmillió forint kár keletkezett.

A nyomozó ügyészség hivatalos személy elleni erőszakkal, súlyos testi sértés bűntettének kísérletével, közúti veszélyeztetéssel, továbbá nagyobb kárt okozó rongálással és közokirat-hamisítással vádolja a bosnyák férfit.

Borítókép; police.hu 
 

Legnépszerűbb cikkek