A vádirati tényállás szerint a nő édesanyjával és három kiskorú gyermekével élt együtt soproni otthonukban. A családot a szociális intézményrendszer 2016. év óta alapellátás keretében gondozta. Az együttműködés kezdettől problémás volt, ugyanis a vádlott nem működött együtt. A nő a fokozott gondoskodást igénylő gyermekei, a magatartási problémákkal küzdő fiúgyermekei, illetve az értelmi fogyatékos lánya megfelelő felügyeletét nem biztosította, a gyermekek fejlődését szolgáló oktatást akadályozta, kiskorú gyermekei számára nem teljes körűen biztosított rendezett életkörülményeket, megfelelő élelmezést, ruházkodást, biztonságos otthont. A kiskorú gyermekek gyakran egyedül, kísérő nélkül mentek óvodába, iskolába.
2022 nyarán a vádlott reggel távozott a lakásából, ahol ismételten felügyelet nélkül hagyta a gyerekeket, ugyanis édesanyja ekkor már önmaga ellátására is képtelen volt. Az asszony több napja feküdt az egyik szobában egy matracon, ahonnan felkelni nem tudott. A vádlott a második emeleti lakás ajtaját kulccsal bezárta, ezért a 8 éves középső gyermek felmászott a nyitott ablak párkányára, majd a ház falához rögzített kábelen elkezdett lemászni, de az első emelet magasságában már nem bírta tartani magát és onnan a társasház belső udvarára esett. Az esés következtében könnyű sérüléseket szenvedett.
A sérült gyermekhez érkező mentőápolók tapasztalták, hogy a lakásban egy piszkos matracon fekszik a vádlott idős édesanyja, több napja ellátatlanul, felfekvéssel, felázott és kicsípett bőrrel, erősen kiszáradva és alultápláltan, ezért őt is kórházba szállították. Életét az időben érkező szakszerű orvosi segítség mentette meg. A sértett akkor már napok óta érdemi helyváltoztató mozgásra nem volt képes. Folyadékot napok vagy akár hetek óta nem fogyasztott megfelelő mértékben.
Az idős sértett három hónappal később meghalt. A halálát az évek óta fennálló és súlyosbodó idült betegségei okozták, ugyanakkor az állapota romlásához a gondozásának elégtelen volta nagymértékben hozzájárult. Az elégtelen gondozás, a halál adott időpontban való bekövetkeztében részoki szereppel bírt.
A vádlottal szemben a terhére rótt bűncselekmények miatt életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható. Az ügyészség mértékes indítványa a bűncselekmények beismerése esetére – egyebek mellett – 12 év fegyházbüntetés.
Az ügyben az érdemi döntést a Győri Törvényszék fogja meghozni.