Szlavniczai és bajnai gróf Sándor Móric 1805. május 23-án született Budán, mint a Sándor család utolsó férfi sarja. A fiatal Móric vézna alkatú volt, így még a lovak közelébe se mehetett az apja parancsára. 17 évesen, amikor saját maga rendelkezhetett a birtokai felett, apja halála után ült először lóra, és rögtön egy angol telivérrel kezdte, amelytől a lovásza óvta, mégis úgy ülte meg a lovat, mintha eggyé váltak volna. Innentől kezdve csak a lovaglásnak élt. Az ifjú gróf megbízható, komoly jellem volt, soha nem ivott, nem kártyázott, és nem voltak pikáns kalandjai. Egyetlen szenvedélye volt: a ló. 

Rendszeresen nyaktörő mutatványokat és viharzó vágtákat mutatott be. Kedvenc lovaglóhelyeinek egyike volt a Várba vezető lépcső. A rögtönzött bravúr izgatta, a kaland, a rendkívüli élmény, amit a ló nyújthat. Gyakran ugyanis lova volt a kezdeményező, ha szembe kellett nézni a veszedelemmel, vagy menekülnie kellett előle. Vasakaratát rá tudta kényszeríteni lovára. „Tudománya nem lovasművészet, egészen más valami! Fantáziával vegyült kalandhajszolás, rettenthetetlen akaraterővel párosult elszántság, a lehetetlenség megkísérlése, sőt megvalósítása; olyasmi, amire e sportnak úgynevezett művészei álmukban sem mernek gondolni. Mindezt pedig oly született adottság, oly szív és vérmérséklet segíti a grófnál diadalra, amire csak egy lehet a magyarázat: az ember öt érzékén felül egy hatodikkal bír, amely által bűvös hatalmában tartja a lovakat.” – állították róla kortársai.

Tehetsége szenvedélyévé vált, és mindent feláldozott érte. Eladta nagyanyja hozományát, a Győr megyei Ráró birtokot, majd 1831-ben az apja által épített budai Sándor-palotát is áruba bocsátotta, amely így az olasz eredetű Pallavicini család tulajdonába került. Nem kímélte egészségét sem: jobb lábát háromszor, mindkét lábát kétszer, kulcscsontját és bordáit számtalanszor törte el. A sok baleset következtében lába olyan gyenge volt, hogy a legcsekélyebb terhelésre kibicsaklott, és helyre kellett igazítani. „Csak bátran, nem vagyok üvegből!” – mondogatta ilyenkor orvosainak.

Néhány hónapot 1831-ben Londonban töltött Sándor Móric, ahol szintén mindenkit ámulatba ejtett lovastudományával. Miután fogadásból betört egy addig teljesen kezelhetetlen lovat, majd versenyt nyert vele, a ló gazdája így kiáltott fel: „Ez nem egy ember, ez egy ördög”. Ekkortól kezdték őt az Ördöglovasnak nevezni, és Londonban, Bécsben, Pesten szájról szájra terjedt az ördöglovas legendája. Elképesztően népszerűvé vált. A londoni üzletek kirakatába tették festett képeit, az arisztokrata társaság pedig versengett abban, hogy ki tudja őt legyőzni lovaglásban vagy hajtásban. Senkinek sem sikerült.

Sándor Móric 1878. február 23-án halt meg Bécsben. A hazatérő koporsót szállító négy tüzes fekete paripa a bajnai templom előtt megvadult, és elragadta a kocsit. Amikor végre sikerült őket megállítani, a lovak összeestek, követték a halálba is gazdájukat. Sándor Móric, az ördöglovas ma is a gyarmati kápolnában alussza örök álmát.

Forrás: https://www.arcanum.hu/

http://magyarnemesseg.blogspot.com/

Borítókép: Sándor Móric híres bravúrja az Ugrató-hídnál

Forrás: https://www.arcanum.hu/