| 2023. augusztus. 6. | 2 perc olvasás

Változatos alkotások készültek a sarródi művésztáborban

Idén 31. alkalommal várták egy héten át az alkotni vágyókat a sarródi Ferenczi József Nemzetközi Alkotó- és Művésztáborba. A Fertő-Hanság Nemzeti Parkban található Kócsagvár kiváló helyszín az alkotásra, és hosszú évek óta közkedvelt a magyar képzőművészet iránt érdeklődők körében.

A Ferenczi József Nemzetközi Alkotótábor a pedagógus Ferenczi házaspár hagyományteremtő gondolata alapján, a sarródi polgármesteri hivatal támogatásával 1992-ben kezdte meg működését, és azóta is töretlen lelkesedéssel érkeznek ide a képzőművészek. A szervezők idén 31.alkalommal rendezték meg a tábort Sarródon. A résztvevők neves művészek segítségével számos új technikával is megismerkedtek az egyhetes program során. A tábor a hagyományokhoz híven vasárnap egy kiállítással zárult, ahol több mint 100 alkotást tekinthetek meg a résztvevők.

fotó: Griechisch Tamás

A tárlatot Rozmán Zoltán festőművész, vezető művésztanár nyitotta meg:

A résztvevők az elméleti előadások mellett a gyakorlatban is kísérletezhettek a különböző anyagokkal, formákkal és színekkel. A táborozók többek között az absztrakt festészet rejtelmeibe is betekintést nyerhettek, de számos kreatív technikát is megismerhettek. Idén is egy rendkívül sokszínű tárlatot sikerült összeállítanunk, mely híven tükrözi a Fertő-táj csodálatos világát

- hangsúlyozta Rozmán Zoltán.  

fotó: Griechisch Tamás

Papp Gyula, Sarród polgármestere köszöntőjében kiemelte: a község és a Ferenczi József Nemzetközi Alkotó- és Művésztábor az elmúlt évtizedekben szorosan összefonódott egymással, melynek köszönhetően Sarród a térség képzőművészeti központjává vált. 

fotó: Griechisch Tamás

Idén harminc éve hunyt el Ferenczi József, a Nemzetközi Alkotó- és Művésztábor alapítója. A tárlat megnyitóján Hetlinger Júlia táborvezető és Rujavecné Ferenczi Katalin is felidézte a festőművész munkásságát. 

fotó: Griechisch Tamás
Nagy örömmel tölt el, hogy a tábor szervezői a mai napig megőrzik édesapám szellemi örökségét, akinek a hitvallása az volt, hogy mindenütt és mindenben az embert kell keresni. Jó érzés látni, hogy évről évre egyre nagyobb létszámban érkeznek Sarródra a tanulni és alkotni vágyó művészek. A táborvezetők idén is változatos programokkal várták a résztvevőket

- mondta el a SopronMédia kérdésére Rujavecné Ferenczi Katalin.  

fotó: Griechisch Tamás

Az eseményen Huszár Lilla hegedűművész és Süle Nóra zongoraművész is közreműködött.   

fotó: Griechisch Tamás

 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek