Változatos programok közül válogathatunk a héten

A hétvégén Sopronban és környékén több szabadtéri és beltéri program várja a helyieket és ide látogatókat. Az elkövetkezendő időszak programjaiból válogattunk.

Június 5. Szombat, 12:30 - KuliArt Piknik, Fertőszéplak, Széchenyi Kastély 

A KulinArt PIKNIK az Alpokalja-Fertő-táj gasztronómiai programsorozatának szabadtéri eseménye. Ezen a júniusi szombaton a résztvevők - a szó legszorosabb értelmében - belekóstolhatnak annak az együttműködésnek az eredményébe, amely a régió ismert és elismert séfejei valamint minősített élelmiszer beszállítói között zajlik. A gasztronómiai élményeken túl a résztvevők több kiállítást is megtekinthetnek, történeti túrán vehetnek részt, lovaskocsival mehetnek madárlesre, és a kópházi horvát zenekar koncertjét is hallhatják.  Az rendezvény ingyenesen látogatható.

Június 5. Szombat, Templomtól - Templomig Túra

A Soproni Vasutas Sportegyesület Természetjáró szakosztálya túrát szervez szombat reggel. A túra hossza 14 kilométer, időtartama nagyjából 4-5 óra. A gyülekező reggel 07:15kor van a Lackner Kristóf utcai autóbusz megálló brennbergi járat induló helyénél, majd a brennbergbányai templomtól indul 08:05-kor. A túrát Horváthné Kriszta és Egészné Vera vezeti. 

Illusztráció
Illusztráció
Forrás: Sopron Városi Szabadidősport Szövetség

Június 6. Szombat, Légy férfi! - Hadházi László önálló előadása a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban

30 éve a pályán, de ha a nevét hallják, sokan még így is azt hiszik, egy afrikai orvos, pedig Karinthy-gyűrűs humorista. 1971 óta ír, de csak a kilencvenes évek közepétől jelennek meg írásai vicces lapokban. Több könyv társszerzője kollégáival. Korábban rádiós műsorvezető, de ma már kizárólag a Rádiókabaré szerzője és előadója. Egy-két televíziós produkcióban is feltűnt, majd a Showder Klub nevettetője lett. A Dumaszínház társulatának egyik alapító tagja.

Június 6. Vasárnap Veteránjármű-kiállítás és alkatrészbörze

Június 6-án, az Agrocentrum udvarán veteránjármű-kiállítást és alkatrészbörzét szervez az Autó-Motor Veterán Klub Sopron. A belépés díjtalan. 

Június 6. Vasárnap, Charlie koncert a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban 

Jég dupla Whiskyvel, Könnyű álmot hozzon az éj, Mindenki valakié, Skandináv éjszakák, Nézz az ég felé, Kávéház, Az légy, aki vagy, és természetesen mindig Csak a zene van. Horváth Károly, azaz Charlie nagy slágerei ezek. A legendás előadó június 6-án este ad koncertet a fertőrákosi barlangszínházban, ahol felcsendülnek ikonikus dalai.
A belépőjegy ára 9000 forint, amelyet ide kattintva vásárolhatnak meg. 

További programok a https://www.visitsopron.com/ oldalon olvashatók.

Címkék: program

Legnépszerűbb cikkek