Varázserejű illóolajok

Egyre hidegebbek az esték, a bekuckózós, meghitt hangulatot illóolajokkal még kellemesebbé tehetjük. A növényi esszenciák a testi, lelki és szellemi egészségünk helyreállításához is hozzájárulhatnak.

A különböző illóolajokkal való gyógyítás tudományát aromaterápiának nevezzük. Ezek az illatos olajok ugyanis hatással lehetnek a gondolkodásunkra, a koncentrációs képességeinkre, az érzelmeinkre, a hangulatunkra; enyhíthetik a fájdalmat és egyéb kellemetlen tüneteket.

Az illóolajokat évezredek óta alkalmazzák gyógyításra, rituálékhoz vagy éppen spirituális célokra. Az aromaterápia kifejezést először a francia vegyész, René-Maurice Gattefossé használta azonos című, 1937-ben megjelent könyvében. Egy véletlenszerű esemény hatására keltették fel a figyelmét az illóolajok: egy parfümgyári robbanás során ugyanis súlyosan megsérült a karja, ő pedig az éppen kéznél lévő levendulaolajjal kenegette a sebet. Csodák csodájára az égés helye nem fertőződött el, a seb pedig hegek nélkül begyógyult. Gattefossét tartják a modern aromaterápia megalkotójának, ami az 1980-as évektől kezdve meghódította Franciaországot, valamint Nagy-Britanniát, és napjainkban világszerte – így hazánkban is – egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

Hogy mitől is működik az aromaterápia? Az egyik elképzelés szerint a szaglás és az agy bizonyos részei, például az amygdala és a hippokampusz között nagyon szoros a kapcsolat. Ezek az agyi területek befolyásolják például az érzelmeket vagy a memóriánkat, emlékeinket. Ha valamilyen illóolajat alkalmazunk, az abban található molekulák stimulálhatják az agynak ezeket a területeit, ez pedig hatással lehet a fizikai, lelki és szellemi egészségünkre. Más elméletek szerint az illóolajokban található molekulák úgy viselkednek, mint a hormonok vagy az enzimek.

Az illóolajokról azt tartják, hogy csökkentik a stresszt és a szorongást, fokozzák a keringést és a méreganyagok kiválasztását, csillapítják a duzzanatot. Az aromaterápiát nagyon hatékonyan alkalmazhatjuk a hangulatunk javítására. A várandós kismamáknál bizonyos illóolajok használata csökkentheti a félelmeket, a vajúdás alatti fájdalmakat és növelheti a testtudatot.

Az aromaterápiával foglalkozók úgy vélik, hogy – kiegészítő kezelésként – egyes illóolajokkal hatásosan gyógyíthatóak a bakteriális eredetű vagy vírusfertőzések, az égések, a magas vérnyomás, a légzési nehézségek, az álmatlanság, a depresszió és sok más betegség.

Az illóolajok két módon juthatnak be a szervezetbe: belégzéssel, illetve a bőrön keresztül felszívódva. Az aromaterápia mószerei közé tartozik az inhalálás, amelynek során az illóolajat vagy az azt tartalmazó gőzt lélegezzük be többnyire légúti betegségek kezelése céljából. Ugyancsak elterjedt módszer a párologtatás, amelyet végezhetünk elektromos diffúzorral, illetve hagyományos kerámia párologatóval pszichés-lelki hatás elérése, illetve a légtér fertőtlenítése érdekében. Frissítő, izomgörcsoldó hatású az illóolajos masszázs, melynek során egy bázisolajhoz pár csepp illóolajat adnak, és ezzel végzik a kezelést. Fürdőt, esetleg lábfürdőt is vehetünk illóolajat tartalmazó vízben, néhány tünetet pedig illóolajos borogatással is enyhíthetünk. A bedörzsölés lehet enyhe érzéstelenítő, fájdalomcsillapító hatású, előidézhet helyi vérbőséget, valamint a mellkasra vagy a hátra kenve köhögéscsillapító és köptető hatású lehet. Reumás panaszok, ficamok, rándulások, zúzódások és légúti megbetegedések kezelésére alkalmas.

Néhány az ismertebb olajok közül:

Babérolaj: segít emésztési problémák, étvágytalanság esetén, valamint megfázás, influenza és mandulagyulladás tüneti kezelésére alkalmazható. Külső élősködők ellen, reumatikus fájdalmak enyhítésére és duzzadt nyirokcsomók esetén is hatásos.

Borsmenta: az emésztési panaszok, a hányinger és a fejfájás hatásos ellenszere. Izomfájdalmak, hörghurut, arcüreggyulladás és utazás közbeni rosszullét esetén is alkalmazható. Ezt az olajat csak mértékkel alkalmazzuk és 3 éven aluli gyermeknél ne használjuk.

Eukaliptusz: úgy tartják, hogy csillapítja a lázat, segít a megfázás, az influenza, a hörghurut és az arcüreggyulladás tüneteinek enyhítésében, csillapítja a köhögést. Kelések, pattanások is hatásosan kezelhetők vele. Belsőleg tilos alkalmazni.

Germán kamilla (orvosi székfű): népszerű és sokoldalú illóolaj, segít emésztési panaszok, kellemetlen menstruációs és klimaxos tünetek, bőrsérülések, gyulladás, égés, napégés, pattanások és kelések esetén.

Kakukkfű: felső légúti fertőzések és a köhögés kezelésére alkalmazzák. A bőrt érintő fertőzések, ízületi fájdalmak, fertőzés okozta hasmenés és felfúvódás esetén is segítséget nyújthat.

Levendula: az egyik legismertebb és legnépszerűbb illóolaj. Fejfájás, depresszió, nyugtalanság, álmatlanság, stressz és feszült idegállapot kezelésére alkalmazható. Izomhúzódás, rándulás, menstruációs görcsök esetén fájdalomcsillapító hatású. Enyhíti a hányingert és alkalmazható bőrsérülések – vágások, csípések, égések – kezelésére.

Muskotályzsálya: hatásos szorongásos és depressziós tünetek esetén, szabályozza a menstruációt, enyhíti az azt megelőző kellemetlen tüneteket. Szakemberek szerint az ekcéma kiújuló tüneteinek kezelésére is használható.

Rozmaring: emésztési problémák, felfúvódás és májproblémák esetén nyújt segítséget. Enyhülést hoz hörghurut esetén. Csökkenti a folyadék-visszatartást és enyhíti a depressziót.

Teafa: hatásos légúti megbetegedések – nátha, influenza, mandulagyulladás, hörghurut, arcüreg-gyulladás – esetén. Pattanások, tályogok, égési sérülések is jobban gyógyulnak tőle. Használható a nőgyógyászati gombás fertőzések, a hüvelygyulladás és a húgyúti fertőzések és körömgomba kezelésére.

Képek forrása: pixabay

Címkék: terápia

Legnépszerűbb cikkek