| 2020. szeptember. 22. | 3 perc olvasás

Vasárnap KultUdvarok a belvárosban - részletes program

A szervező Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. egy igazi soproni kultúr/túrára invitálja a soproniakat: régieket és újabbakat egyaránt. A Szent Mihály naphoz közelítő program célja ugyanaz, mint annak idején a gazdáké volt Szent Mihálykor: számba venni az éves szaporulatot, értékelni az éves termést, mérleget vonni, hol tart a gazdaság. A Pro Kultúra ugyanezt teszi 4. esztendeje – a kultúra terén. A 2017-es KultKapuk, 2018-as KultTerek, majd a tavalyi KultUtcák után a szervezők látszólag feltérképezték a belvárost! De Sopron még sok kincset rejt: 2020 szeptember végén a KultUdvarok várják az érdeklődőket.

A program egyetlen sűrű délutánra koncentrál: amikor a belváros minden szegletében van valami érdekes, megnézhető, valami szép, megélhető valami élmény. 35 helyszín várja az idén a látogatókat – több mint 80 féle attrakcióval. Művészek és műkedvelők, civil szervezetek és jótékonysági egyletek, szakértők és laikusok százai dolgoznak azon, hogy ezen a délutánon valóban kultúrával telítődjék meg a belváros. A szervezők nagy öröme, hogy már maguk a közreműködők jelentkeznek, hogy szeretnének részt venni ezen a kulturális vasárnap délután!

A rendezvény célja kezdetektől fogva az, hogy erre a csodás soproni építészeti örökségre is felhívja a figyelmet: ezért a kapualjak, a terek és utcák után most az udvarok lesznek a hangsúlyosak. Szeptember 27-én közintézmények udvarai, társasházak belső terecskéi, függőkertek és sikátorok lesznek a házigazdái az egyes programelemeknek. (Sajnos a járvány miatt a 33-as helyszín, a Rondella függőkertje nem lesz látogatható, ezt csak a Roth iskolán keresztül lehetne felkeresni – most ez nem megengedett.)

A programról kedden tartott sajtótájékoztatót Pataki András, a Pro Kultúra Sopron ügyvezetője, Szekeres Kriszta szervező, Dr. Tóth Imre A Soproni Múzeum igazgatója, Krisch Magdolna a Sopron és Környéke 
Német Kultúrklub vezetője, Grabner József festőművész és Filep Márk önkormányzati képviselő.

A tájékoztatón A padlás című musical jól ismert betétdala csendült fel Papp Attila és Kiss Noró előadásában a Bányászati Múzeum hangulatos függőkertjében, amely az egyik helyszíne lesz a vasárnap délutáni programsorozatnak.

Filep Márk, a körzet önkormányzati képviselője szerint nagy öröm, hogy értékes kulturális programmal telik meg a belváros vasárnap délután. Dr. Tóth Imre múzeumigazgató szemléletformáló eseménynek nevezte a KultUdvarok programsorozatát. Krisch Magdolna, a Sopron és Környéke Német Kultúrklub vezetője elárulta: érdekes játékos nyelvtanulással várják a családokat.

A közreműködők között számos „régi” partnerrel találkozhatunk: pl. a Civitas Pinceszínház, a Hotel Wollner, a Cédrus Könyvkereskedés, a Soproni Múzeum, az Elfeledett soproniak kiállítás, a Petőfi AMI és a Pendelyes, Szénási Ferenc karikaturista, a Szent Orsolya iskola és a Műemlékhivatal évek óta színterei és életre keltői a rendezvénynek. Az idén különleges játékkal készül a Sopron és környéke Német Kultúrklub – „poncihterül” tanítja az érdeklődőket a kitelepítettek emlékművénél. A Dia Légtánc stúdió is új műsorral készül – persze csakis szélcsendben!

 

Új tagokkal is bővült az idei (Kult)Udvartartás: megmutatkozik a Szent György Lovagrend, a Rotary Club Pannonia jótékonysági minigolfozásra várja a Fő téren sétálókat, a Soproni Állatvédők jóvoltából pedig még hazasimogatható kutyák is lesznek az egyik udvarban. Először lép fel ezen a délutánon a Fidelissima Vegyeskar, a Festőteremben pedig az idén 80 éves Grabner József kiállítása kínál soproni hangulatokat. Egyetlen „messziről jött vendég” lesz a közreműködők között: a KultUdvarok zárása után, 18:18-kor Udvaros Dorottya udvari koncertje zárja a programot.

 

Újdonság lesz a KultVonat, ami csak ezen a délutánon, csak a belvárosban, csak a KultUdvarok között keringőzik majd. 8 helyen lehet felszállni és akárhol leszállni – ingyenes járat lesz.

A szervezők mindig tanítanak valamit a városról a soproniaknak: ezúttal az Ó-Zsinagógában és a Macskakő Múzeumban lehet talán a legtöbbet tanulni Sopronról. A Torony Galériában lesz látható és hallható a nemrégiben elkészült közösségi video-vers: Sarkady Sándor A soproni Szent Mihály templomra című költeményét 26 ismert helyi polgár mondja el.


fotó: Griechisch Tamás

A járvány témája is megjelenik a KultUdvarokban – természetesen csakis kulturáltan: a szabadtéri maszk-kiállításra házi készítésű maszkokat várnak a szervezők (Borítékban leadhatóak a Liszt Központ portáján. A látottak közül a közönség választhatja ki a délután során a legtetszetősebb darabokat, gazdáik értékes jutalmakat kapnak majd.) A Patika Múzeum előtt az Ars Historica korabarokk nyavalyáit ismerhetik meg: a pestisre, a rossebre és más korabeli fertőző betegségekre kaphatunk magyarázatot – és talán gyógyírt. Ha pedig nevetni szeretnénk egy kicsit: Szénási Ferenc járványos karikatúrái is láthatóak lesznek a Kolostor utcában, a Cédrus előtt pedig a Dekameron 2020 című kötet szerzői és a Petőfi Színház művészei olvasnak fel mai karantén/történeteket.

A szervezők arra kérnek minden résztvevőt, megfelelő távolságtartással, egymásra és magunkra is vigyázva CovIDŐBEN is kulturáltan találkozzunk a belvárosban.

A program ezúttal az „Identitás és kohézió erősítése Sopronban” című pályázat segítségével valósulhat meg.
 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek