| 2018. március. 24. | 1 perc olvasás

Vasárnap Kupadöntő !

Az első néhány percben még tudta tartani a lépést a Miskolc a címvédő Sopron Basket együttesével, de végül Roberto Iniguez csapata végig vezetve magabiztos győzelmet aratott.

Csak néhány percig volt kérdéses, ki jut be a döntőbe: 5–5 után ugyanis a Sopron 16–3-as szakaszt suhant, aztán a második negyedben könyörtelenül le is iskolázta ellenfelét. A folytatásban is a Sopron dominált, a második negyedben még tovább nőtt a különbség, így nem csoda, hogy a DVTK edzője újra időt kért. 40-15-nél lassan már háromszor annyira dagadt a hazai pontok száma, mint a piros mezes csapatnak. Határ ziccere után 46-17-tel mentek szünetre a csapatok. A fordulás után ugyan pontosabb volt a DVTK, ám Milovanovics és Crvendakics megállíthatatlanok voltak a haziak, így nemhogy csökkent volna, még tovább nőtt a különbség. 56-39-nél még harmincon belülre került a Diósgyőr, de a záró felvonás előtt a lényegi kérdések eldőltek (67-33). Ekkor már mindkét csapat a mérkőzés végét várta. A végére valamelyest kozmetikázott az eredményen a DVTK, de a Sopron magabiztos győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben.

Vasárnap 15.30 órától a Győr és a DVTK küzd meg a bronzéremért, majd 18 órától jöhet a döntő a Sopron Basket és a Szekszárd részvételével. 

Legnépszerűbb cikkek