1944. március 18-19-én kezdetét vette a Margarethe hadművelet, Magyarország német megszállása, mert Horthy nem akarta végrehajtani Hitlernek a zsidók tömeges deportálására vonatkozó parancsát. A megszállás után a Gestapo irányításával egy lista alapján zajlott a gazdasági és politikai értelemben exponált zsidók letartóztatása.
Az ábécérendben összeállított lista K betűjéig jutottak, mert az Igazságügyi Minisztérium egy idő után leállította az emberrablást. Néhány hét elteltével a túszokat táborokba szállították: az újságírókat például Csepelre, az ügyvédeket pedig Kistarcsára. A német megszállást követően az addig csak néhány száz ember befogadására alkalmas komplexumot átalakították, hogy akár ezerötszáz-kétezer rabot el lehessen ott helyezni, a Gestapo deportálásra szánt foglyait.
Vasdényey Istvánt 1942 júniusában nevezték ki a kistarcsai tábor parancsnokának, közvetlenül előtte a garanyi menekülttábort vezette, ahol politikai okokból internált személyeket, valamint zsidó és nem zsidó menekülteket egyaránt őriztek. Vasdényey már ekkor bizonyította emberséges hozzáállását és segítőkészségét. Weiner Leó zeneszerző így emlékezett meg róla egy levelében: „Végleges szabadlábra helyezésem alkalmából, melynek gyors és eredményes sikerültében igen tisztelt Főfelügyelő Úr jóindulatú segítségének annyi része van, lelki szükségét érzem annak, hogy garanyi tartózkodásom alatt élvezett kitüntető jóindulatáért és segítségéért szívből jövő hálás köszönetemet fejezzem ki.”
Vasdényey parancsnoki kinevezése után a fogvatartott zsidókhoz rendszeresen és szabadon bejárhatott a helyi rabbi, illetve a Magyar Izraeliták Pártfogó Irodájának vezetése is kapcsolatban állt a tábor irányítóival.
A táborparancsnok a vészkorszak alatt a pártfogó irodával együttműködve embermentő tevékenységet folytatott. Vasdényey megszerezte a Gestapo engedélyét arra, hogy a hatvan éven felüli férfiakat, az ötven éven felüli nőket, valamint a tizenhat év alatti gyerekeket szabadon engedjék.
Egy alkalommal ittas német katonák bántalmazták a fogvatartottakat, Vasdényey ezt megtudva kijárta a német vezetésnél, hogy adott épületbe csak magyar rendőrök kíséretében mehessenek be német katonák.
A Gestapo foglyainak számító, utcáról és otthonról elhurcolt zsidókat nem tudta megvédeni. Velük 1944. április 28-án indult el az első marhavagon a táborból Auschwitzba, amely az ország egészét tekintve is az elsőnek számított.
A hónap végére a vidéki deportálások befejeződtek, Horthy pedig megtiltotta, hogy a továbbiakban magyar zsidókat Németországba szállítsanak. Eichmann azonban nem akarta tudomásul venni a fejleményeket. „Hosszú gyakorlatom alatt először történik ilyesmi velem, ez nem járja, nem ez volt a megegyezés, ebbe nem lehet belenyugodni!” – panaszkodott Ferenczy László alezredesnek. Az ügyet nem hagyta annyiban, és a magyar vezetés tiltó parancsát megkerülve a kistarcsai tábor kiürítését tervezte, ami Vasdényey tudomására jutott. Két napja maradt felkészülni az eseményekre, ugyanis egy ötven kocsiból álló szerelvény már közeledett a település felé. Értesítette a pártfogóirodát, amelynek sikerült kiharcolnia a vonat visszafordítását, a parancs azonban nem ért célba. A szerelvény befutott Kistarcsára, sőt, a vagonírozást is megkezdték, mire a hírek a Zsidó Tanácson keresztül eljutottak ifjabb Horthy Miklóshoz. A németek nagyjából ezerötszáz embert tuszkoltak fel a vonatra, nagy részüket Kistarcsáról és a Rökk Szilárd utcából gyűjtötték be, majd útnak is indultak. A kormányzó parancsa Hatvannál állította meg őket, és utasította a táborba való visszatérésre a szerelvényt.
Eichmann nem nyugodott bele a kudarcba: Sonderkommandójával megtámadta a tábort, és lefegyverezte az őrséget. Vasdényey tehetetlen volt. Ezerkétszáz foglyot vittek el teherautókon, és vagoníroztak be Rákoscsabán. Ezt a transzportot már nem tudták megállítani, csupán az ügyvéd túszokat menthették meg arra hivatkozva, hogy az elszállításuk komoly feszültségeket generálna. A „végső megoldás” atyja nem állt meg itt, a sárvári tábort szintén lerohanta katonáival, és ezerötszáz embert onnan is koncentrációs táborba vittek.
A parancsnokot megviselték az események, július végén szabadságra akart menni, ám a rabok kérlelésére maradt. Vasdényey elindította ugyan a következő vonatot, de Vácnál ő maga állította meg, és szélnek eresztette az utasokat. Tettéért a nyilasok körözést adtak ki rá, de elfogni nem tudták.
1945 május 26-án Vasdényey szovjet fogságba esett, és mint az előző rendszer rendőrparancsnokát a Szovjetunióba hurcolták, ahonnan csak öt évvel később jutott haza rendkívül rossz egészségi állapotban. A hazai kommunista rendszer nem ismerte el embermentő tevékenységét, így a nemzetszocialista téveszme után a nemzetközi szocialista őrület is üldözte.
Végül az Egyesült Államokba emigrált, ahová korábbi rabjai invitálták, és ők tartották el élete végéig.
Dr. Bródy Sándor az Eichmann-perben tett tanúvallomásában kifejtette, hogy őt személyesen Vasdényei István mentette meg. - Amikor deportálni akarták Auschwitzba, a parancsnok a saját szolgálati szobájában rejtette el, és az őt kereső németeknek azt mondta, hogy Bródyt egy másik transzporttal már Auschwitzba küldték.
A jeruzsálemi Jad Vashem a világ igazai között tartja számon Vasdényey Istvánt.
Forrás: https://magyar-kronika.hu/
Borítókép: Magyarország, Kistarcsa, internálótábor. (Forrás: Fortepan)