| 2018. január. 23. | 1 perc olvasás

Vastaps a soproni diákságnak

Zúgó vastapsot kapott a soproni diákság a magyar kultúra napi különleges előadásért, amely a város történelmének különböző legendáiról, eseményeiről, hőseiről szólt a Petőfi Színházban.

Pataki András, a teátrum igazgatója az estet megnyitó beszédében kiemelte, az Ádámok és Évák szolnoki kezdeményezés keretében a színház örömmel adta át a színpadot a soproni diákságnak, hogy együtt ünnepelhessék velük a magyar kultúra napját. A direktor hangsúlyozta: ezúttal a múltunkat a jövőnk mutatja be és ez is egy fontos üzenete, pillanata az ünnepnek.

A fiatalok filmek és színpadi játékok segítségével meséltek a helyi boszorkányperekről, a brennbergi szén felfedezéséről, a Pihenőkereszt és a Zöld kő legendájáról, a Fehér Ló fogadóról, Kapisztrán János soproni prédikációjáról és arról is, Petőfi Sándor katonáskodása idején hogyan szökött ki Liszt Ferenc koncertjére. A diákokat Major Zsolt színművész, rendezőasszisztens segítette a színházban.

A nagy sikerű előadás végén az összes szereplő, alkotó, felkészítő tanár együtt hajolt meg a nézőteret megtöltő és a teljesítményüket zúgó vastapssal jutalmazó közönség előtt.

A soproni önkormányzat nevében Sass László, a kulturális és oktatási bizottság elnöke köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, értékes és fontos eseménynek lehettek tanúi azok, akik ellátogattak az előadásra. Hozzátette: a fiatalok által készített filmek, játékok rávilágítottak arra, hogy milyen hihetetlenül gazdag a város történelmi, kulturális öröksége és ezt most egy izgalmas, színes kaleidoszkópként láthatta a közönség. Ezért is érezte méltónak az ünnep szellemiségéhez ezt a rendezvényt.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek