| 2016. március. 10. | 1 perc olvasás

Védőnők a családok védelmében

A soproni védőnők kétharmada már megszerezte a méhnyakszűréshez szükséges képesítést.

A védőnői szolgálat elődje 1915-ben alakult Stefánia Szövetség néven, jelenleg a helyi önkormányzatok működtetik. Alapfeladatai nem változtak: nővédelem, várandós-, gyermek- és ifjúsággondozás. A védőnői szolgálat 2013-ban Magyar Örökség-díjat kapott, 2015-ben pedig felvették a hungarikumok közé.

A családokhoz legközelebb a területi védőnők állnak: felkeresik őket otthonaikban, szakértő szemmel figyelik a gyermekek fejlődését, önálló védőnői tanácsadást tartanak. Elvégzik a 0-6 évesek életkorhoz kötött szűrővizsgálatát, részt vesznek a védőoltások megszervezésében. Tavaly év végén bővült a feladatkörük a népegészségügyi célú méhnyak-szűréssel.

– Hazánkban évente 400 nő hal meg méhnyakrákban, annak ellenére, hogy ez a betegség az elkerülhető halálokok közé tartozik – tudtuk meg Lénártné Kócsi Évától, a Soproni Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályának járási vezető védőnőjétől. – A 25 és 65 év közötti nők 3 évente, személyre szóló meghívás alapján vehetnek részt ezen a szűrésen. Így a betegség korai stádiumban kezelhető, gyógyítható.

A már dolgozó területi védőnőknek 2018. december 31-ig kell elvégezniük a méhnyak-szűrés végzésére jogosító képzést, mely elméleti és gyakorlati részből áll. A járásunkban dolgozó 36 területi védőnő kétharmada már megszerezte a képesítést, és az eddigi tapasztalatok rendkívül pozitívak.

Az iskolavédőnők többek között a diákok a szűrővizsgálatait végzik, részt vesznek az életkorhoz kötött védőoltások megszervezésében, emellett egészségfejlesztő tevékenységet folytatnak. A kórházi védőnők segítenek a kismamáknak elsajátítani a csecsemőgondozás csínját-bínját. A családvédelmi szolgálatnál alkalmazott védőnő feladata kevésbé hálás: az ő segítségüket a terhességmegszakítást kérelmező nők veszik igénybe.

Legnépszerűbb cikkek