Demjén Ferenc koncertjével, szeptember 9-én zárult a Fertőrákosi Barlangszínház 2016-os évada, a teltházas műsor sztárvendége Charlie volt. A koncert mellett a „Macskák” és a „Szép nyári nap” című musical volt az idei közönségkedvenc, mindkét előadást két időpontban mutatták be, valamennyi alkalommal teltház előtt.
Idén 30 előadásnapon 18 különböző produkció várta a látogatókat a barlangszínházban, köztük opera, operett, musical, könnyű- és komolyzenei koncert valamint népzenei műsor. A szezonban közel 15.000 néző váltott jegyet az előadások valamelyikére. A közönség soraiban nem csak magyar, hanem osztrák nézők is voltak: a Varázsfuvola, A denevér és a Hungarikumok kavalkádja című előadásokra szervezett csoportok is érkeztek Ausztriából.
A barlangszínház 2017-es programkínálata is összeállt és meghirdetésre került, a jövő évi produkciókra már tart a jegy- és bérletárusítás. Szeptember 5-e óta több mint 1000 jegy fogyott, a legtöbb a két időpontban meghirdetett „Macskák” című musicalre: a Madách Színház klasszikusát a vásárlók közel harmada választotta. Emellett a Pesti Magyar Színház „A muzsika hangja” című musicaljére, a Madách Színház „Csoportterápia” című zenés komédiájára valamint az ExperiDance „Gyöngyhajú lány balladája” című Omega musicaljére a legnagyobb az érdeklődés.
Nem csak a barlangszínház, hanem a kőfejtő-témapark is népszerű úti cél volt idén: eddig több mint 27.500-an váltottak jegyet, köztük egyéni, családos és csoportos látogatók is. Népszerűnek bizonyult az idén bevezetett „Barlangoló” című program, melynek keretében rendhagyó tárlatvezetéssel ismerhették meg a látogatók a barlang történetét, érdekességeit. A „Barlangoló” még két alkalommal, szeptember 14-én és október 12-én indul 11 és 15 órakor. A témapark október 22-ig várja a látogatókat, majd 2017 tavaszán nyit újra.
További információ a www.barlangszinhaz.hu oldalon található.