Brandeisz Elza 1907. szeptemberében született és Pestszentlőrincen nőtt fel. Kállay Lilinél tanult mozgásművészetet, majd Bécsben és Drezdában is gyarapította tudását, amit később tánctanárként is kamatoztatott. A művészi tornában ma is tanítják a róla elnevezett speciális fordulatot, a Brandeisz-ugrást. Elza néni a háború után Vörösberényben tanított, majd Sopronban telepedett le és nyugdíjasként éveken át a Storno-házban dolgozott.
Városunk legidősebb polgárát minden esztendőben köszöntötte Sopron önkormányzata is, aki amíg egészsége engedte, mindig örömmel fogadta a látogatókat és jókedvűen mesélt a mindennapjairól.
Elza néni, életének 111. évében, soproni otthonában 2018. január 6-án reggel tért örök nyugalomra.
A szertartáson közeli ismerősei és barátai vettek búcsút tőle, akinek emléke és mindig mosolygós tekintete örökké velünk marad. Megemlékező gondolatokat a Soproni Evangélikus Egyházközség igazgató-lelkésze Tóth Károly mondott. A búcsúztatón a város részéről részt vett Dr. Fodor Tamás Sopron polgármestere is.
fotók: Griechisch Tamás