Az önkormányzat gondoskodott arról, hogy valamennyi áldozat végső nyughelyet kapjon. Az elhunytakról ökumenikus szertartás keretében közös sírhely kialakításával vettek végső búcsút. Dr. Fodor Tamás polgármester portálunknak elmondta: ezzel a szertartással befejeződtek a feltárások az Árpád utcánál. Mindenki végső nyugalomra talált, most a civil áldozatokat temették el, a katonákat pedig korábban Budaörsön.
Az ide temetett áldozatok egy része jeltelen tömegsírba került, másokat külön, névvel ellátott koporsóba helyezték. 1947-ben exhumálták a sírokat és jelentős részüket akkor végső nyugalomra helyezték. A mostani feltárások során azonban újabb holttestek kerültek elő. Többségük beazonosíthatatlan.
Krisch András történész egyik felmenőjét is megtalálták az áldozatok között. Göschl Nándor szőlőműves, 47 éves korában az 1945. március 28-i bombázások során veszítette életét. Néhány héttel később egyházi szertartás nélkül temették a mostani Árpád utca alatt lévő temetőbe. A tömegsírokból előkerült holttestekről keveset tudnak a történészek. Többségükről soha sem derült ki pontosan, hogy ki volt. 1944. december 6-án érte a legsúlyosabb légi támadás Sopront, amit további két súlyos légi csapás követett még. 1945-ben folytatódtak a támadások a város ellen. De nem csak az amerikai, hanem a szovjet csapások is rengeteg emberáldozatot követeltek.
A temetésen részt vett a város részéről Dr. Farkas Ciprián, városi tanácsnok is.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F50%2Fcf%2Fujratemetes-haboru-ii-tom-4669_tiwy.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F80%2F41%2Fujratemetes-haboru-ii-tom-4711_i90y.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fa1%2F46%2Fujratemetes-haboru-ii-tom-4792_utra.jpg)
fotó: Griechisch Tamás