Kaposvári KK-Sopron KC 82-71 (12-19, 9-17, 34-22, 27-13)
Vezette: Papp Péter, Szabò Gergő, Hervay Tibor (dr. Valovics István)
Kaposvár: Wisseh 16/3, Duren, Cooke 25/9, Hendlein 12, Grebenár 6
Cserék: Fodor 16/6, Baki 2, Papp 5/3
Sopron KC: Threatt 5, Ruják 8/6, Lewis 17/9, Dufault 17/3, Spica 7
Cserèk: Tóth G. 5, Mills 10/6, Dènes 2, Takács
Sabáli Balázs vezetőedző, így nyilatkozott a mérkőzésről:
Sajnos nem ilyen végeredményre számítottunk, főleg az első félidő után, ahol védekezésben jó teljesítményt nyújtottunk, ebből pedig könnyű gólokat szereztünk. A második húsz percben teljesen megváltozott a játék képe. Nagyobb intenzitású támadó játékot mutatott a Kaposvár, aminek sajnos mi voltunk a ludasai, hiszen egyénileg rengeteg védekezésbeli hibát vétettünk, ebből könnyű kosarakat kaptunk és ezáltal a támadójátékunk is lassabb lett, nem beszélve a rossz döntésekről és kimaradt dobásokról. Óriási sanszot adtunk a hazai csapatnak. Nehéz így azonnal a mérkőzés után okosan nyilatkozni, de az biztos, hogy ezt a vereséget csak magunknak köszönhetjük. Ugyanakkor közel van a követező találkozó, úgyhogy innentől arra koncentrálunk. A mérkőzéshez hozzá tartozik, hogy sajnos Takács a félidőben jelezte, komoly a sérülése és nem tudja vállalni a játékot a második játékrészben, így ő kikerült a rotációból.