A konferencia fő témái a felsőoktatás, kiemelten a doktori képzés, a doktorandusz képviseletek, a tudományos osztályok helyzete és jövőképe.
Prof. Dr. Faragó Sándor, a Soproni Egyetem korábbi rektora elmondta: öröm, hogy a doktoranduszok ösztöndíja egyre magasabb, és ez is ösztönző lehet azok számára, akik gondolkoznak a doktori iskola elvégzésén. Hozzátette: 2020-tól 2000 fő vehet majd részt a doktori képzésben.
fotó: Griechisch Tamás
Az eseményen a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség és a Doktoranduszok Országos Szövetsége keretmegállapodást írta alá.
fotó: Griechisch Tamás
A rendezvényen Dr. Farkas Ciprián, városi tanácsnok is köszöntötte a jelenlévőket, és kiemelte: Sopron is mérföldkőhöz érkezett, hiszen a város hatalmas fejlődésnek indult. Az önkormányzati képviselő bemutatta a városunkat érintő beruházásokat, fejlesztéseke. Kitért az M85-os gyorsforgalmi útra, a belvárost érintő beruházásokra, a Szent Mihály templom felújítására, valamint a Fertő-tavat érintő 30 milliárd forintos élményközpontra.
fotó: Griechisch Tamás
A plenáris előadást Dr. Birkner Zoltán tartotta, A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke prezentációjában elmondta: az egyetemek kutatás és fejlesztési tevékenysége a hazai innovációs fejlesztések alapjai.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F9c%2F6b%2F6-merfoldko-konferencia-egyetem-tom-2286_lv_8.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F3a%2F1a%2F6-merfoldko-konferencia-egyetem-tom-2276_gq5x.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd9%2F82%2F6-merfoldko-konferencia-egyetem-tom-2274__5zs.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff8%2F0d%2F6-merfoldko-konferencia-egyetem-tom-2279_ly0n.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F42%2F05%2F6-merfoldko-konferencia-egyetem-tom-2294_7fp_.jpg)