Az elmúlt napokban több vad által okozott baleset is történt az utakon - tájékoztat a Soproni Rendőrkapitányság. A környék településeinek környezetében szinte mindenütt lehet számítani vadak mozgására, ezért mindig körültekintően közlekedjünk. A rendőrök felhívják a figyelmet arra, hogy sebességünket úgy válasszuk meg, hogy a fényszóró által bevilágított utat teljesen átlássuk. Érdemes behúzódnunk az út középvonala felé, mivel a szélén nehezebb időben észrevenni és elkerülni a felbukkanó állatokat. A legkisebb mozgás észlelése, vagy a fényszóróban felcsillanó szempár esetén azonnal lassítsunk, fékezzünk.
Ha már elkerülhetetlen az ütközés erősen fékezzünk, és tartsuk a gépjárművet egyenesen, ne rántsuk el a kormányt, mert egy borulás vagy egy frontális ütközés sokkal súlyosabb következményekkel járhat, mint a vad elütése. Annak érdekében, hogy a többi járművezető figyelmét is felhívjuk az út melletti veszélyre kapcsoljuk be a vészvillogót, amíg azt a biztonságunk megkívánja.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520november%2F2022%2520december%2Fvads%25C3%25ADp.jpg)
A vadak mozgása jellemzően a szürkület beálltával fokozódik, ezért lehetőség szerint a világos órákra tervezzük hosszabb útjainkat, valamint érdemes a gépkocsira vadriasztót, vadsípot felszerelni.
Amennyiben megtörténik a baj, fontos hogy ne essünk pánikba. Kapcsoljuk be a vészvillogót, hívjuk a 112-es segélyhívó számot és vegyük fel a láthatósági mellényt mielőtt kiszállunk a kocsiból. Várjuk meg a helyszínen a kiérkező rendőröket, akik értesítik a vadásztársaságot. Az elütött vad elszállításáról a vadásztársaság díjmentesen gondoskodik.
„…hogy mindenki hazaérjen!”
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520november%2F2022%2520december%2Fvadelutes2.jpg)