A Heller–Forgó-féle légkondenzációs hűtőberendezés két Kossuth-díjas magyar mérnök találmánya. Ez egy olyan közvetett léghűtéses rendszer, melyben a kondenzátor víz hűtőközegének visszahűtése zárt rendszerben, vízveszteségektől mentesen, levegővel történik. A rendszer két fő eleme: a keverő kondenzátor és a hűtővíz visszahűtését végző apróbordás hőcserélő. 

Az elv és a keverő kondenzátor alkalmazása Heller László nevéhez fűződik, a visszahűtést végző apróbordás hőcserélőt Forgó László szerkesztette. Találmányuk lényege az volt, hogy az erőmű gőzturbinájából kilépő fáradt gőzt, vákuum-gőzt hideg víz befecskendezésével kondenzálták, cseppfolyósították. A még meleg víz az apróbordás hőcserélőbe kerül, ott lehűl és zárt hűtőkörben elpárolgás nélkül újból hasznosíthatóvá válik a folyamat ismétlődésekor.

Egykorú sajtóközlemény, így méltatja a találmány lényegét: „A hőerőművek roppant vízszükséglete abból származik, hogy a széntüzelésű hőerőműveknél a tüzelőanyagban lévő hő kb. 50%-át kell vízhűtés útján elvonni…. Ezért egy közepes hőerőmű napi vízszükséglete megfelel Budapest teljes napi vízfogyasztásának…”.

A találmány 1958 májusában elnyerte a Brüsszeli Világkiállítás nagydíját és hamarosan elindult a világsiker útján. Elsőként a legnagyobb angol villamossági cég, az English Electric Company kötött erre igen magas összegű szabadalmi szerződést és 1958-ban Kína is megrendelte a Heller-Forgó-féle berendezést.

A Heller–Forgó-féle hűtőrendszer nagy előnye a zártsága volt: egyszer kellett feltölteni vízzel, és attól kezdve nem vesztett, így nem is igényelt vizet, amivel az erőmű gazdaságosabbá és könnyebben telepíthetővé vált.

Forrás: Wikipédia
Borítókép: Heller-Forgó-féle hűtőtornyok (enexio.com)