| 2021. május. 5. | 2 perc olvasás

Világörökségi helyszínek sora újult meg

Világörökségi helyszínek újultak meg a Sopron – Fertő turisztikai térségben. Az összesen 350 millió forintos európai uniós támogatással megvalósuló turisztikai fejlesztések hat helyszínen valósultak meg. A fejlesztés eredményeként olyan értékek újulhattak meg, amelyek eddig kevésbé voltak ismertek a látogatók előtt. Kárpáti Béla, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a települések régi álmai váltak valóra ezekkel a fejlesztésekkel. A projekt a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. konzorciumvezetésében, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány együttműködésében valósult meg.

Pontosan milyen fejlesztés valósult meg az elmúlt időszakban?

A környékbeli önkormányzatokkal, a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesülettel és a konzorciumi partnerekkel szorosan együttműködve sikerült a különböző apróbb, lokális fejlesztéseket egymásra építve, a térség eddig rejtett szépségeit, látnivalóit előtérbe helyezni. Hálózatszerűen fűztük fel az érintett fejlesztési pontokat, amelyek egy-egy világörökségi helyszínt jelölnek.

A Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház területén infrastrukturális fejlesztések valósulnak meg, amelyek által interaktív módon ismerhető meg a kőfejtő és a barlangszínház. A fejlesztés részeként kiépített Dohnányi teremben mostantól kisebb kamarakoncerteket és a térségben élt zeneszerzők műveit is meghallgathatjuk. Egy új, interaktív filmben pedig az ide érkező látogató irányíthatja az eseményeket.

Fertőbozon egy fantasztikus közösségi tér jött létre a Julien – völgyben, ahol a nagy sikerű, népszerű Bodzafesztivált rendezik évről évre. 

Fertőboz - Julian-völgy
Fertőboz - Julian-völgy
Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.

Fertőszéplakon a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesülettel együttműködve a Széchenyi – Kastély külső-belső felújítása történt meg. Ez a helyszín jól mutatja a térségi fejlesztők jó együttműködését, hiszen két egymással párhuzamosan futó projektnek köszönhetően ez az emblematikus épület visszanyerte régi fényét. Az épület külső homlokzatának és kőkerítésének megújítása mellett egy egyedülálló kiállítás mutatja be a Fertő – táj természeti és kulturális látnivalóit. 

Fertőszéplak - Széchenyi kastély
Fertőszéplak - Széchenyi kastély
Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.

Nagycenken újjáépítettük a Remetekápolnát. Az erdetileg a Hársfasor végében álló épület a jobb látogathatóság érdekében a kastélyhoz közelebb épült újjá. A Széchenyiek által kedvelt imahely újjáépítésével a Széchenyi – örökség még teljesebb bemutatására nyílt lehetőség. 

Nagycenk - Remetekápolna
Nagycenk - Remetekápolna
Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.

Sarródon a Nemzeti Parkot felfedező turisták és a helyiek számára készült el egy családi pihenőpark. A játszótér mellett különböző sporteszközök, tűzrakóhely, padok és asztalok biztosítják a kulturált pihenés lehetőségét.

Sarród - Családi pihenőpark
Sarród - Családi pihenőpark
Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.

Mint említette, fontos a hálózatosodás az idegenforgalomban. Hogyan követhető nyomon ez a szemlélet a térségünkben? 

A lehetőségeket folyamatosan figyelve, egymást segítve, a települési önkormányzatok igényeihez igazítva dolgoznak össze a térség fejlesztői az eredményes, aktív turisztikai beruházások érdekében. Az a fontos, hogy a kirakó darabjai illeszkedjenek egymáshoz és a turisták egy teljes, impozáns képet láthassanak a térségről. Azon dolgozunk, hogy hosszú távon a Sopron-Fertő térség egy élő, dinamikus turisztikai központ lehessen. 

Legnépszerűbb cikkek