A 2006-ban indított program az aktuális kerti teendők bemutatása mellett a szép parkok, kertek, természeti értékeink megismerését is szolgálja ismeretterjesztő előadások kíséretében Horváth Sándor nyugalmazott főkertész szervezésében. A rendezvényen köszöntőt mondott Dr. Simon István alpolgármester, aki a sorozat megvalósításában együttműködő szervezeteket, intézményeket és magánszemélyeket méltatta és megköszönte évek óta tartó kitartó munkájukat. Gratulált a közösségi munkájukért és aktív szerepvállalásukért Sopron szebbé tétele miatt.
Az eseményen előadást tartott az advent és az ajándékozás jegyében Tóth Szilárd teológus, művelődéstörténész, valamint a Sopron Holding vezérigazgatója Nagy Zsolt is, aki megköszönte a lakosság együttműkődést a város virágosításában.
Az ünnepi évzáró rendezvényen virágokkal és könyvekkel is kedveskedtek a szervezők a közreműködőknek és a vendégeknek, majd egy jó hangulatú kötetlen beszélgetés formájában egymással is megosztották a megjelentek a kertészkedéssel kapcsolatos tapasztalataikat.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F8e%2F9d%2F1_mblr.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fe6%2F63%2F2_agb4.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F42%2F83%2F3_oc84.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F15%2Fab%2F4_afwk.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F5f%2Fc6%2F6_o47b.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F8d%2F8f%2F5_azjc.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F45%2Fa9%2F9_95gt.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F05%2F30%2F8_c4vp.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F01%2F57%2F7_e2vv.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F3c%2F2e%2F10_g42g.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt