A pénteken megtartott virágosítási akcióban az aktivisták mellett részt vett Sopron és térsége választott országgyűlési képviselője Barcza Attila is valamint több önkormányzati képviselő is, akik hangsúlyozták, hogy kiemelten fontosnak tartják a politika mellett a társadalmi szerepvállalást, amelynek keretében nem új dolog ez az akció, hiszen több alkalmommal szerveztek már hasonló akciókat a Leghűségesebb városban. Ennek szellemében, most így nyár derekán a soproni Fidesz a város két helyszínén szervezett virágosítást, amely helyszíneken mintegy háromszáz tő virágot ültettek el a közösségi esemény keretében. Céljuk az volt, hogy szebbé tegyék a várost, illetve példát szerettek volna mutatni abban, hogy akár mi magunk is illetve közösségeink is mennyi mindenre képesek vagyunk Sopron hangulatának még jobbá tétele érdekében, hogy még jobb legyen itt élni!
![](https://fw.photos/7x5N9iuKrXT8Mt92AZoFSBmXjj4=/665x0/filters:watermark(https://admin.sopronmedia.hu/images/watermark.png,10,-30,10,13,13)/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F92%2Fdc%2Fa1_q9_g.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
![](https://fw.photos/kbAfaAnfojVr6zXtClaB_lFiBng=/665x0/filters:watermark(https://admin.sopronmedia.hu/images/watermark.png,10,-30,10,13,13)/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F9a%2F25%2Fa2_qhtu.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
![](https://fw.photos/O-HI911SF5v7LWBsYor9hXoDtZE=/665x0/filters:watermark(https://admin.sopronmedia.hu/images/watermark.png,10,-30,10,13,13)/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F54%2Faf%2Fa3_aype.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
![](https://fw.photos/HU2n_cnDcK-kdzYgzxqcJcf4WL0=/665x0/filters:watermark(https://admin.sopronmedia.hu/images/watermark.png,10,-30,10,13,13)/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F7a%2Ff9%2Fa4_gqw7.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
![](https://fw.photos/RZDVMUbHD7ucfO99X9fm2kQaBzE=/665x0/filters:watermark(https://admin.sopronmedia.hu/images/watermark.png,10,-30,10,13,13)/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F4e%2F4f%2Fa5_kr4b.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
![](https://fw.photos/BHmlPcu6igEaE5kxveh_soCFZPA=/665x0/filters:watermark(https://admin.sopronmedia.hu/images/watermark.png,10,-30,10,13,13)/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F93%2F02%2Fa6_91nz.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
![](https://fw.photos/Be7WWgA0DIdPcEUWihyb_2y1uXo=/665x0/filters:watermark(https://admin.sopronmedia.hu/images/watermark.png,10,-30,10,13,13)/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F8f%2Fe1%2Fa7_a0e9.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt