| 2021. november. 19. | 4 perc olvasás

Virilistáit köszöntötte Sopron

Sopron a legnagyobb adózóit köszöntötte pénteken a Liszt-központban, ahol a hagyományos kamarai díjakat is átadták.

1996 óta tiszteleg a város a példamutatóan adózó egyéni és társas vállalkozások előtt. Az idén több mint száz egyéni és társas vállalkozás vehetett át elismerést.

Dr. Farkas Ciprián az eseményen köszöntőjében elmondta: fontos megemlékezni azokról, akik rengeteget tesznek a közösségért. "Most már jó ideje, hogy minden évben köszöntjük a város legnagyobb adózóit, ez ma sincs másképp. Az ország egyik legrégebbi kereskedelmi és iparkamarája is Sopronban jött létre még a 19. században, valamint nálunk köszöntötték először a város legnagyobb adózóit. Úgy gondoljuk, ezt a hagyományt folytatni kell, nagyon fontos tevékenységet folytatnak ezek a cégek, számos magyar és soproni embernek adnak munkát. A tisztességes vállalkozói réteg hátán vitte az országot és a várost is, és ezt meg kell nekik köszönni" - hangsúlyozta a polgármester.


fotó: Griechisch Tamás

Ünnepi beszédet Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője mondott, melyben kiemelte: immár 25 éve őrizzük azt a hagyományt, hogy ezen a napon Sopron legnagyobb adózóit köszöntjük. "Ezeknek a cégeknek, vállalkozásoknak az adóforintjai nagy mértékben hozzájárulnak városunk fejlődéséhez. A magyar kormány is mindent megtesz azért, hogy a kis- és középvállalkozásokat megbecsülje, hiszen számos adókedvezménnyel és gazdasági lehetőséggel segíti ezt a szektort a koronavírus-járvány ideje alatt is. Városunk és térségünk gazdasága stabil, és a mai nap remek lehetőség arra, hogy további gazdasági kérdésekről, lehetőségekről beszéljünk" - tette hozzá az országgyűlési képviselő. 


fotó: Griechisch Tamás

Az elismeréseket dr. Farkas Ciprián, Barcza Attila, valamint dr. Simon István és Csiszár Szabolcs alpolgármesterek adták át a cégek képviselőinek.

Ugyancsak ma avattak mesterré szakembereket, akik szakmájukban kiemelkedő tevékenységet folytatnak. A burkolókat, valamint a festő, díszítő, mázoló és tapétázó hivatás képviselőit  Horváth Vilmos, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntötte. Beszédében kiemelte: ma 13 új mestert avatnak, és ennyi kiváló szakemberrel lesz gazdagabb Sopron. "Eddig, az elmúlt 10 esztendőben, 264 mestert avattunk. Jó kezdeményezés, hogy a legtöbbet adózókkal együtt tartjuk a mesterek avatását, hiszen megtiszteltetés számukra, hogy előttük tehetik fogadalmukat, és kapják meg oklevelüket. A szakma elismerését jelenti a mesterfokozat, hiszen a mester, az adott szakma csúcsa "- mondta el az elnök.


fotó: Griechisch Tamás

Az ünnepségen mesterokleveleket adtak át, valamint letették a mesteresküt a szakemberek. Burkoló mesterré avatták Fehérvári Gábort, Kőmíves Istvánt, Kreicz Balázst, Mészáros Gyulát, Nagy Gábort, Szabó Sándort. Festő, díszítő, mázoló és tapétázó mesteroklevelet kapott: Antal Miklós, Fejes Miklós, Gruber Ákos, Huszár Gergely, Kovács Gábor, Kurucz Ádám, Rabi Norbert.

Sopron Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara által 2002-ben alapított „Mecénás Díj”, hagyományosan a Virilista ünnepség keretében adták át. A díjjal minden évben a Sopronban élő és Sopronért dolgozó személyiségek, vállalkozások munkáját kívánja a kamara elismerni, mindazokét, akik önzetlen munkájukkal, nagyvonalú támogatásukkal, segítik városunk kulturális, művészeti, sport és egyéb céljainak megvalósulását és tevékenységükkel másoknak is példát mutatnak.

Az idei évben egy mecénás díjat osztottak ki. A kamara elnökségének egyöntetű döntése alapján mecénás díjban részesül Csonka László, a COVID19 első hulláma alatti, lélegeztetőgépek beszerzését célzó soproni adománygyűjtés elindításáért és annak példaértékű megszervezéséért, összefogásáért. 


fotó: Griechisch Tamás

A kamara 2003 szeptemberében döntött a régiós érvényességű, Lackner Kristóf-díj alapításáról. Az idei évben a Lackner-díj megújult. A soproni, négyszeres Magyar Kézműves Remek díjas üvegműves, Balogh Eszter alkotásával kívánják a Sopronért és a régióért maradandót alkotó, országos szintű szakmai tevékenységet végező Bakonyi Gábor munkásságát elismerni. Bakonyi Gábor 1964-ben szerzett okleveles faipari mérnök diplomát a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetemen, játszott a SMAFC 1969-ben kupagyőztes csapatában ahol később edzőként is dolgozott. 1990-2004 az egyik leghíresebb soproni bútoripai cég, a Falco Sopron igazgatója volt. 2000-től több cikluson át a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi tagja, az ipari tagozat elnöke.2001-ben a Pannon Fa és Bútoripari Klaszter első elnökévé választották. 2008-ban kezdeményezője és az alapító tagok egyike volt az InnoLignum Faipari vásárnak, ami a városból 17 év után vitatott körülmények között elkerült LigoNovum-Woodtech helyén támadt úrt volt hivatott betölteni. Az indoklás szerint Bakonyi Gábor közéleti és gazdasági tevékenységével eredményesen segítette a város és térsége fejlődését, ismertségének, elismertségének növelését, és ezzel megvalósította Sopron város dicső emlékű polgármesterének, Lackner Kristófnak a közéleti szereplőknek szóló intelmét.

Bakonyi Gábor- Lackner Kristóf-díj
Bakonyi Gábor- Lackner Kristóf-díj
fotó: Griechisch Tamás

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Címkék: virilista

Legnépszerűbb cikkek