A két gárda döntője nagy izgalmakat ígért, mivel mindkét csapat 18/2-es győzelmi mérleggel zárta az alapszakaszt, és csak az egymás elleni összevetésnek volt köszönhető a szekszárdiak elsősége. A soproni együttes vasárnap sporttörténelmet írva ezüstérmet szerzett az Euroliga hazai rendezésű döntőjében.
A találkozó a címvédő 6-0-ás vezetésével indult, ám a hetedik percben már a Gereben Lívia vezérelte házigazdáknál volt az előny, akik hamarosan 16-11-re elhúztak. A nyitónegyed Jelena Milovanovic dudaszós triplája révén döntetlennel zárult. A folytatásban az Atomerőmű öt perc alatt egy pontot dobott, ezalatt a Sopron hat egységgel meglépett, így a nagyszünetben 27-31 volt az állás. A fordulás után egyre jobban magához ragadta a kezdeményezést Roberto Iniguez címvédő csapata, a 27. percben 33-43-ra elhúzott, Milovanovic - a mezőny legjobbja - pedig már 16 pontnál tartott.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F16%2Fa5%2Fmar9760_oscz.jpg)
www.teol.hu
A harmadik negyed végére 14 pontra nőtt a különbség, ekkor eldőlni látszott a mérkőzés. A zárószakaszban Zeljko Djokic tanítványai 35-51 után nagy rohamot indítottak, sorozatban hét pontot szereztek, de kilenc pontnál közelebb nem tudtak férkőzni ellenfelükhöz. A soproniak végül magabiztos győzelemmel vették el a Szekszárd pályaelőnyét a döntőben, csakúgy, mint tavaly. Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc második mérkőzésére vasárnap 18 órakor kerül sor Sopronban.