A Vitézi Rend történelmét Fülöp András és vitéz lovag Kovács Jenő mutatta be a jelenlévőknek, valamint Molnárné Palló Réka, Vitéz Csánky Gyula százados unokája is tiszteletét tette a jeles eseményen.

Molnárné Palló Réka, Vitéz Csánky Gyula  százados unokája megosztotta velünk: 
"Nagyapám egy olyan nemzedéknek volt a tagja, amelynek két világháborúban is részt kellett vennie, mert a háborúk ilyenek. Nem azok állnak az első sorban gyermekként, szülőként és apaként, akik hatalomvágyból, a pénz iránti imádatukból, gyűlöletből ezt a borzalmat akarják, hanem az ártatlan emberek. A mi fiaink, férjeink és testvéreink, akik talán egyáltalán nem akarnak háborút."

- fogalmazott Réka.

Fábián-Gyekiczky Tibor, Sopron és könyékének kutatója  megnyitó beszédében Vitéz Csáky Gyula élettörténetét mutatta be a jelenlévőknek:

Vitéz Csáky Gyula 130 éve, 1894. április 12-én született. Középfokú katonai pályára 1908-ban lépett a magyar Királyi Honvéd Főiskolán, amelynek elvégzése után 1911 és 1914 között - mint a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia tisztképző - hallgatója lett. 1914-ben, azonnal az iskola után mint frissen végzett hadnagyot a keleti frontra vezényelték.
 1914-1917 között frontszolgálatot látott el mint századparancsnok. 1917. január 27-én orosz hadifogságba esett, és 1922-ben szabadult. - Most gondoljon bele, csak egy pillanatra megállok: majdnem öt évről beszélünk. Több ezer kilométerre a hazájától, a családjától, szeretteitől - fogalmazta meg Fábián-Gyekiczky Tibor.
1922-ben, a második bécsi döntés után már Romániába tért haza. 1940-ben részt vett a Marosvásárhelyi Nyelvmentőség megszervezésében mint vezérlő tiszt, karhatalmiparancsnok-helyettesként felügyelte a város békéjét, megelőzve a román csapatok fosztogatását, rendbontását és túlkapásait. 1941-ben az egykor viselt főhadnagyi rendfokozatát elismerték újra. 1942-ben századossá léptették elő, majd 1943-ban visszahelyezték a honvédség hivatásos állományával a IX. Hadtestparancsnokság alá Kolozsvárra. Ugyanebben az évben első világháborús kulcstörténeti elismeréséig felvétetett a Vitézi Rendbe. 1944-ben, a IX. hadműveleti terület kiürítése után Sopronba vezényelték, ide követte felesége és két gyermeke is. Az oroszok közeledtével a szombathelyi III. Kerületi Gyalogparancsnokság csoporttagjai Hauser Vilmos ezredes parancsnoksága és vezetése alatt Ausztriába vonultak vissza. 1945. V. hó 4-én, a háború befejezése előtt négy nappal már valószínűleg Németországban amerikai hadifogságba esett, és 1945. IX. hó huszonötödik napjáig ott is raboskodott. Ezután már Sopronba, a Színház utcába tért haza a családjához. Négy nyelvet beszélt folyékonyan. A majd 5 éves első világháborús orosz hadifogság alatt kitűnően megtanult oroszul. Ezt a háború után mint orosz-magyar tolmács tudta kamatoztatni Sopronban. 1954-ben hunyt el Sopronban fiatalon, hatvan esztendősen. A Szent Mihály temetőben nyugszik.