| 2021. július. 22. | 1 perc olvasás

VOLT nincs, de buli lesz

Idén a járvány miatt elmaradt a Telekom VOLT Fesztivál, a szervezők azonban nem hagyják magukra a fesztiválhangulatra vágyó fiatalokat. A soproni gigarendezvény helyett a VOLT és a Telekom olyan Minifesztiválok megvalósítását támogatja, ahol ugyan szűkebb körű a részvétel, ám az exkluzív fellépők mellett a hamisítatlan VOLT-feelinget és az élmények megosztását fejlett digitális megoldások is segítik.

A hosszú járványidőszak korlátozásai után az offline jelenlétre, a személyesen átélt pillanatokra biztat mindenkit a Telekom 2021 nyarán. Bár a nagy fesztiválok többségéhez hasonlóan az idei VOLT is elmarad, a Telekommal közösen úgy döntöttek: nem ezen fog múlni, hogy mennyi élmény férhet bele a nyárba. Ezért ebben az évben a nyaralási időszak hagyományosan egyik legnagyobb bulijára több részletben, több privát helyszínen kerül sor, amelyeket számos bulizni vágyó társaság jelentkezései közül választottak ki.

A Minifesztiválok ötletét a Telekom adta, a megvalósítás pedig a VOLT és a Telekom együttműködésének új szintjét jelenti, hiszen ezúttal a digitális szolgáltató a lebonyolításba is a korábbiaknál sokkal intenzívebben, saját szakértelmét és digitális eszköztárát is felhasználva kapcsolódott be. A közös felhívásra olyan 50-100 fős, bulizni vágyó társaságok jelentkezhettek – a helyszín, illetve az esemény szlogenjének megadásával – az ország különböző pontjairól, akik vállalták, hogy a július végén, augusztus elején megtartandó buliik koncepciói részt vesznek egy rendhagyó versenyen.

A koncepciók kikraftolásában a buli-házigazdák segítségére volt Lobenwein Norbert, a VOLT Fesztivál alapítója is, aki csapatával közösen ötletelt a fiatalokkal a hamisíthatatlan VOLT-hangulat megteremtése érdekében. A közös alkotás folyamatában megszületett minifesztiválok sokszínűsége bizonyítja, hogy a fiatalok képzeletének tényleg semmi sem szab határt, ha a közös nyári élményekről van szó.

 A Telekom VOLT Minifesztiválok eseményei:

Július 23. Örökre együtt  

Július 30. Röjtök az új Sopron 

Augusztus 6. Bezzeg a mi időnkben  

Borítókép; illusztráció  

Legnépszerűbb cikkek