| 2021. szeptember. 2. | 1 perc olvasás

Zaklatta, megerőszakolta a feleségét, majd késsel támadt rá

Öt bűncselekmény, köztük több emberen elkövetett emberölés kísérlete a vád az előzetes kényszergyógykezelés alatt álló férfival szemben. A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség a vádiratában az elkövető felmentésére és kényszergyógykezelésének elrendelésére tett indítványt, mivel - elmeműködésének kóros állapota miatt - a férfi nem büntethető, ugyanakkor tartani kell attól, hogy hasonló bűncselekményt fog elkövetni.

A vádirati tényállás szerint a jelenleg 52 éves férfi házassága 2018. év végére olyannyira megromlott, hogy felesége válni kívánt tőle. Ezt a férfi nem tudta elfogadni, feleségét mindenhová követte, a sértett munkahelyére rendszeresen bekiabált, a kirakaton keresztül obszcén jelzéseket mutogatott. Kb. két hét alatt 180 alkalommal hívta, valamint üzeneteket küldött neki, illetve felesége gyermekének. Az üzenetek zaklatók, vagy értelmezhetetlenek voltak. Egy alkalommal Sopronban, az utcán, felesége autójára feküdt, letörte az ablaktörlő lapátot, és azzal ütötte a jármű szélvédőjét. Feleségét meg is erőszakolta, mivel a sértett nem volt hajlandó „még utoljára” szexuálisan érintkezni vele.

Miután feleségét megöléssel is fenyegette, ha el meri hagyni, 2019 tavaszán egy 11 cm pengehosszúságú késsel várta a feleségét az asszony munkahelye feletti lépcsőházban. Itt az asszonyt megtámadta, négy esetben meg is szúrta, mikor a segélykiáltásokat hallva, a sértett segítségére sietett egyik munkatársa. A férfi őt is megtámadta, feléje szúrt, mire a segítő elmenekült.

Ekkor a kiabálást meghallva a sértett egyik ismerőse sietett az asszony segítségére, aki a férfit lerántotta a nőről, így a nő el tudott onnan menekülni. Ekkor a férfi a nő segítőjét támadta meg, megszúrta őt a nyakán, a feje oldalán és a bal kezén is. A folyamatosan menekülő férfit az elkövető az utcán üldözőbe vette: többször próbálta megszúrni, de a sértett egy, az utcáról felkapott bottal védekezett, majd az  autóval próbálta őt elütni az elkövető. Mikor felismerte, hogy ez nem fog sikerülni,  autójával Ausztriába hajtott, ahol a rendőrök - a magyar hatóságok kérésére - elfogták.

A nyomozást a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság folytatta le, míg az érdemi döntést várhatóan a Győri Törvényszék fogja meghozni az ügyben.

Legnépszerűbb cikkek