Az öt éve létrejött színitanoda vezetője Molnár Anikó, a soproni teátrum színésznője, drámatanár elmondta: idén mintegy hetvenen kezdték el különböző csoportokban a foglalkozásokat. Céljuk továbbra is az, hogy kommunikációs, önismereti és színjátszó készség- és képességfejlesztő foglalkozásokat tartsanak a fiataloknak a drámajáték módszerére támaszkodva. Így szeretnék közel hozni őket a színház világához, de nem színészképzést végeznek, csak segítséget adnak a pálya iránt érdeklődőknek is.
Az 1-4. és az 5-8. osztályosokkal Szlúka Brigitta, valamint Csernus Anita foglalkozott. A gálán a kicsik 11 órától A rút kiskacsa című Andersen meséből készült adaptációt játsszák el, a nagyobbak pedig Hétköznapi varieté címmel rögzített improvizációra épülő jeleneteket mutatnak be a pályaválasztás, a barátság, a szerelem témakörében. Ez a korosztály Csernus Anita koreográfiájával Babits Mihály Fekete ország című versét is feldolgozza a tánc, a mozgás és a költészet nyelvén.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F4c%2F40%2Fpetofi-szinhaz-jpg_qjsv.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
A Molnár Anikó vezetésével dolgozó 15 és 24 év közöttiek csoportja nagyon különleges élményt ígérő produkcióval készül. Az este hat órakor kezdődő előadásukat ugyanis a nézőtéren mutatják be, a közönség pedig ezúttal a színpadon foglal helyet. Így kerül színre olvasatukban – rövidítve – Shakespeare Sok hűhó semmiért című komédiája, amelynek főszerepét, Beatrice-t Németh Vanessza, a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) 16 éves tanulója alakítja. Ő először vesz részt a színitanoda foglalkozásain, és nem titkolt szándéka, hogy a színművészeti egyetemre felvételezik majd, mert kiskora óta érdekli a színház, a színművészet világa. Ezért is készül nagy izgalommal élete első Shakespeare-darabjának szerepére.
A kortalan stílusban és jelmezekben készülő előadás létrehozásában és a csoport egész éves munkájában részt vett Savanyu Gergely színművész is.