
A világ ma Rómára figyel!
Az egész világ megrendült szívvel tekint Rómára, hiszen ma veszünk végső búcsút Ferenc pápától, 1,37 milliárd katolikus hívő lelki...

Az egész világ megrendült szívvel tekint Rómára, hiszen ma veszünk végső búcsút Ferenc pápától, 1,37 milliárd katolikus hívő lelki...

A kormány döntést hoz arról, hogy a temetés napját nemzeti gyásznappá nyilvánítja – jelentette be a pápa halálhíre kapcsán Semjén Zsolt...

Húsvéthétfőn, 88 éves korában hunyt el Ferenc pápa – adta hírül a Vatikán.

Ferenc pápa még az előző hét végén került be a római Gemelli kórházba egy betegség miatt, jelenleg is ott kezelik. Az utóbbi napokban...

Magyarországról több mint 1500, vármegyénkből pedig több száz zarándok vett részt a rendezvényen, összesen 3 millióan imádkoztak együtt...

A magyar történelem logikájából az következik, hogy Magyarország megkülönböztetett módon tekintsen a kereszténység központjára, a Vatikánra...

Az új koronavírus-járvány utáni újjászületést szorgalmazta Ferenc pápa az Isteni Irgalmasság ünnepnapján, amelyen a lengyel Szent Fausztina...

A Krisztus halálakor is a reményt választó nőket és férfiakat nevezte példaképnek Ferenc pápa a betegség és halál uralta mai világ...