Útfelújítások

Útfelújítások

A korábbi évekhez hasonlóan mintegy 1,5 milliárd forintból megvalósuló munkálatok városszerte zajlanak. Ennek keretében a Winkler út 500 méteres szakaszon kapott új útburkolatot, a Kitaibel Pál utcában 250 méteres szakaszon újult meg a járda, a Sarudi utcát pedig portalanítják az önkormányzati program keretében.

Cikkeink a témában

Megindult a forgalom a Várkerület Ötvös utca és Széchenyi tér közötti szakaszán

2020. 12. 22.

A magyar kormány hozzájárulásának köszönhetően több mint félmilliárd forintból valósult meg a Várkerület II. szakaszának felújítása, mely újabb mérföldkő a belváros rehabilitációjának szempontjából. A fejlesztés révén az eddiginél nagyobb zöldterület, új kerékpárút és modern környezet áll a soproniak rendelkezésére – hangzott el a mai átadással egybekötött sajtótájékoztatón, melyen Sopron polgármestere, Dr. Farkas Ciprián is részt vett.
Tovább...

Megújult az Erdész utca

2020. 11. 25.

Bruttó 30 millió forintból kapott új út- és járdaburkolatot az Erdész utca. A beruházás az önkormányzat által idén indított másfél milliárd forint értékű útfelújítási program keretében valósult meg. Sopron Önkormányzata a jövőben is kiemelt figyelmet fordít a közlekedésbiztonság fejlesztésére.
Tovább...

Megújul a járda a IV. László király utcában

2020. 10. 09.

A korábbi évekhez hasonlóan az önkormányzat idén is jelentős forrásokat - mintegy másfél milliárd forintot - biztosít a város járdáinak és útjainak rendbetételére. A polgárok igényeinek megfelelően a város több pontján is zajlanak jelenleg útfejlesztések, járdafelújítások és parkolóbővítéssel kapcsolatos beruházások. Most a IV. László király utcában a járda újul meg a páros oldalon mintegy 800 méteren.
Tovább...

Átadták a Sopront Balffal összekötő utat

2020. 09. 23.

600 millió forintos kormányzati támogatással újult meg a Sopront Balffal összekötő út. A hivatalos átadáson dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere a biztonságos és komfortosabb közlekedés fontosságát hangsúlyozta. AZ eseményen részt vett Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője és Péli Nikoletta a körzet önkormányzati képviselője is.
Tovább...

Megújulnak az utak, járdák és parkolóbővítés is megvalósul a város három pontján

2020. 09. 18.

Nagyszabású út, és járdafelújítási, valamint parkolóbővítési program zajlik Sopron több pontján. A lakossági igényeket felmérve a Jereván lakótelepen a Határőr utcában, valamint az Ibolya úton és a Király Jenő utcában, egyenként 100 millió forintos nagyságrendben valósulnak meg munkálatok. Az önkormányzat által indén indított útfelújítási programban mintegy másfél milliárd forint értékben zajlanak beruházások városszerte.
Tovább...

Intézkedések a könnyebb parkolás érdekében

2019. 04. 01.

Mintegy 140 férőhellyel újra nyitott az árpád utcai murvás parkoló. A belvárosi parkolási gondok enyhítése mellett az önkormányzat igyekszik a lakótelepek környékét is kényelmesebbé tenni, ezért a Plaza melletti, és az Inkubátorház mögötti területen is több száz férőhelyes állandó parkoló területet alakítanak ki, még idén, az év második felében.
Tovább...

Épülnek a kerékpárutak!

2017. 11. 09.

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a Jereván lakótelep városrész kerékpáros-barát közlekedésének fejlesztését tűzte ki célul. Ennek érdekében olyan kerékpáros úthálózat jön létre, mely csatlakozik a belvárosi és a nyugati városrész kerékpáros hálózatához
Tovább...

Kérem, várjon... Kérem, várjon...