A nagyböjt latin elnevezése (quadragesima) negyvenet jelent, és azt a negyven napot jelöli, amely hamvazószerdán kezdődik, és húsvétvasárnap ér véget. A böjt a Szentírásban sohasem öncélú, mindig a bűnbánat, a gyász, az Istenhez forduló kérés vagy a nemzeti tragédiákra emlékezés kísérőjeként jelenik meg.

A negyvennapos böjti időszak gyökerei a Szentírásban találhatók. Az Ószövetségben Mózes negyven napon át böjtölt, mielőtt a tízparancsolatot kihirdette, Illés útja negyven nap és negyven éjjel tartott a Hórebre, és Jónás Ninive népét negyvennapos bűnbánatra kérte.

A böjt története

Az Újszövetségben Lukács evangéliuma szerint Jézus nyilvános működésének kezdetén negyven napra elvonult a pusztába.

A nagyböjt a 7. század óta hamvazószerdával veszi kezdetét. Így – mivel a vasárnapot az egyház nem tekinti böjti napnak – húsvétvasárnapig éppen negyven a böjti napok száma. A 11. századig a böjt olyannyira szigorú volt, hogy késő délutánig semmit nem ettek. Húst, tejterméket és tojást pedig a böjti napokon egyáltalán nem fogyasztottak. Az egyház mára enyhített a böjti szabályokon, csak hamvazószerdára és nagypéntekre ír elő szigorú böjtöt. A 18 és 60 év közötti hívek csak háromszor étkezhetnek, és egyszer lakhatnak jól. E két napon és nagyböjt többi péntekén a 14 évesnél idősebb tagjait arra kéri az egyház, hogy a böjti fegyelem részeként ne fogyasszanak húst.

A böjt célja

Jézus tanítása szerint a húsvéti böjt Isten iránti szenvedély, szeretet és mélyebb önátadás. A lemondásnak önmagában nézve kevés értelme van, célját csak akkor éri el, ha pozitív tartalmat hordoz: a cél nem a kevesebb súly vagy az egészségesebb test, hanem amolyan negyvennapos lelki méregtelenítés, melynek végén Istenhez kerülünk közelebb. A hústól való tartózkodás nem önmagában tekinthető böjti cselekménynek. A hús fogyasztása az ókori, középkori ember számára ritka, ünnepi alkalomnak számított, vagyis az erről való lemondás valóban a bánat és az önmegtagadás kifejezőeszköze volt. A modern ember nemcsak a hústól való tartózkodással böjtölhet, hanem lemondhat például a dohányzásról, az édességről, a szórakozásról is, miközben nagyobb figyelmet fordít embertársai szükségleteire.

Nagy tanítók böjti intelmei

Tanításuk szerint a böjt révén közelebb kerülhetünk Istenhez, mivel a mértékletesség gyakorlásával nemcsak a test, hanem a lélek és a szellem is megtisztul.

A kereszténység legnagyobb tanítója, Jézus Krisztus nemcsak böjtölt, hanem tanított is róla. A Hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. Amikor pedig te böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat, hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van; és Atyád, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked.” (Máté evangéliuma 6. fejezet 16–18.)

Az iszlám vallás legfőbb prófétája, Mohamed pedig ekképpen fogalmaz: „Ajánlatos böjtölnötök, hogy megtanuljátok védeni magatokat a gonosz ellen.”

Buddha is rendszeresen böjtölt, s tapasztalta is jótékony hatásait. „Ha eltűnik minden húsom, a lélek világosabb lesz, a szellem ébersége pedig egyre erősebb.”

Ezen kívül a nagy reformátorok, Luther Márton, Kálvin János és John Knox is rendszeresen böjtöltek.

Az ókor nagy bölcsei is felhívják a figyelmet a böjt fontosságára. A filozófus Platón a nagyobb fizikai és szellemi teljesítményért böjtölt. A kor egyik legnagyobb görög orvosa, Hippokratész pedig egyszerűen és tisztán fogalmazza meg a böjt lényegét: „Ami sok, megárt.”

Böjti hagyományok

A böjt szinte az összes világvallás szerves része. Napjainkban a keresztény felekezetek változó szigorral tartanak böjtöt, de leginkább csak részleges böjtöt, például tartózkodnak a hús és a tejtermékek fogyasztásától, illetve naponta csak egyetlen alkalommal étkeznek.

Római katolikus vallás

A római katolikus vallású falvakban az I. világháború előtti időkben szerdán és pénteken kívül a nagyböjt ideje alatt, hamvazószerdától húsvét vasárnapjáig számos család böjtölt. Ilyenkor sem húst, sem zsíros ételeket nem fogyasztottak. A nyers, illetve aszalt gyümölcsök, főtt tészták, főzelékfélék mellett elterjedt böjti ételnek számított a korpából készült savanyú leves. Az egyházilag megállapított böjti napokon kívül egyénileg és közösségben is lehetett böjtöt fogadni. Gyakorinak számított, hogy egy falu böjtnapot tartott az egykori nagy tűzvész, jégverés, döghalál, marhavész, pestis vagy tömeges szerencsétlenség emlékére azért, hogy ezek meg ne ismétlődjenek. Valamilyen különleges cél elérése érdekében is szokás böjtöt fogadni. Ha valaki beteg a családból, akkor a gyógyulásáért, vagy például gyermekáldásért, esetleg a jó házastársért. A böjtöléssel a rendszeres imádkozás, valamint a gyónás és az áldozás is együtt jár.

Gyógyböjt

A böjt mint terápiás módszer már az ókori egyiptomiaknál fellelhető, és valóságos tudománnyá fejlődött az ókorban. A böjt gyógyító erejét pontosan kikutatták, és a helyes alkalmazására utasításokat fogalmaztak meg, csakúgy, mint a böjt utáni táplálkozásra vonatkozóan. A gyógyböjt nagy jelentőségét csak az elmúlt évszázadokban fedezték fel újra, és a 19. század végétől vezették be a természetgyógyászati gyakorlatba. A böjtölés útján elérhető sikerek nagy feltűnést keltettek, és egyre több orvos kísérelte meg betegeinél a böjt mint gyógymód alkalmazását. A modern kori terápiás böjt egyik úttörője Edward H. Dewey amerikai orvos, akit a böjtkúra atyjaként is emlegetnek.

Források: bien.hu, greendex.hu, hevesihirportal.hu, wellnessiranytu.hu

Képek forrása: pixabay