| 2020. július. 3. | 2 perc olvasás

Gazdasági program 2020-2025 – interjú Farkas Ciprián polgármesterrel

Rendkívüli közgyűlést tartott Sopron Önkormányzata kedden, amelyről dr. Farkas Ciprián polgármester pénteken, a Sopron TV Mozaik című műsorában számolt be.

A közgyűlés döntött Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának a 2020-2025. évre vonatkozó gazdasági programjáról, melynek kapcsán dr. Farkas Ciprián történeti áttekintésben idézte fel Sopron fejlődését.

– Legyünk rá büszkék, hogy amikor Magyarország a feudalizmusból kilépett, akkor Sopron a Dunántúl legnépesebb városa és számos közigazgatási intézmény és az igazságszolgáltatás központja volt. Az első világháborút követő trianoni békediktátum aztán nagy törést eredményezett: Magyarország elveszítette területe kétharmadát, Sopron vármegye pedig területe és lakossága felét. E traumát a mai napig nem sikerült teljesen kiheverni – emelte ki a polgármester.

- Természetesen az elmúlt 100 esztendőben voltak jobb és rosszabb időszakok, ilyen jobb pillanat volt, amikor dr. Sopronyi - Thurner Mihály egykori polgármesternek tetterős szemléletmódja újra fejlődésnek indította a várost több területen is, így a turizmus, konferenciaturizmus területén, és neki köszönhető, hogy Sopronban egyetem működhet. A második világháború aztán újra ketté törte a város fejlődését, emlékezzünk rá, hogy több mint 2000 zsidó honfitársunkat hurcolták el a városból, ez a seb soha nem fog begyógyulni. Sopron végül elzárt várossá vált - hangsúlyozta dr. Farkas Ciprián.

- A rendszerváltozás után 2006-tól kezdődhetett meg a valós fejlődés, amikor elődöm, dr. Fodor Tamás határozott fejlődési pályára állította várost határozott intézkedésekkel. Közepes méretű városként azonban csak kormányzati segítséggel tudunk fejlődni, ez 2010-től valósulhatott meg dinamikusan. A tudatos és feszes gazdaságpolitikának köszönhetően volt erő Magyarországon ahhoz, hogy ne csak Budapest, hanem a nagyobb vidéki városok is bekerüljenek jelentős fejlesztési programokba. Ez a Modern Városok Program, amit 2015-ben, Sopronban indított el Orbán Viktor miniszterelnök, amivel történelmi jelentőségű fejlesztések kezdődtek- mondta a polgármester.

Főbb elemei:

1. az M85-ös autóút megépítésében,

2. a történelmi belváros rehabilitációjában,

3. a Fertő part turisztikai korszerűsítésében,

4. a Lőver városrész fejlesztésében,

5. a város gazdasági fejlesztésében, az ipari park (ITC) létesítésében

– Az M85-ös útnak ez év végéig be kell csatolnia Sopront az országos gyorsforgalmi úthálózatba, ez mindent megelőző érdek, ebből tud profitálni a város – hangsúlyozta a polgármester. Épül az uszoda, átadjuk a megújult Szent-Mihály templomot, hamarosan elkezdődik a parkolóház építése, folyamatosak az útfelújítások a városba bevezető szakaszokon, és  a belvárosban, valamint elkezdődik a Csengery utcán is egy jelentős munkálat -

hangsúlyozta a beszélgetés során dr. Farkas Ciprián.

 

A teljes beszélgetést az alábbi videón tekintheti meg:

Legnépszerűbb cikkek