| 2020. május. 23. | 4 perc olvasás

Már várják a vendégeket Sopronban

Néhány soproni szálloda már tárt kapukkal várja a vendégeket, azonban a foglalások a nyárra még elmaradnak az ilyenkor megszokottól. A vendégek inkább augusztusban és szeptemberben fognak a Leghűségesebb városba érkezni.

Kevesebb a foglalás a Civitas Hotelben is és Pethő Bálint szállodavezető is úgy látja, hogy nem fog gyorsan változni a helyzet. A szálloda nem zárt be, hetente mintegy három szobát tudtak értékesíteni az elmúlt időszakban, főként az üzleti úton lévőknek. Ez azonban jócskán elmaradt az ilyenkor szokásoshoz képest. A március 11-e utáni foglalásokat a hotelben olyan utalványokra váltották a vendégeknek, amelyekkel át tudták foglalni az időpontokat, jórészt az augusztusi hosszú hétvégére, szeptemberre és októberre. Az új foglalások lassan érkeznek, és azok többsége is az augusztusi és szeptemberi hónapokra.

Pethő Bálint beszélt arról is, hogy nehezen viselték a kijárási korlátozással járó időszakot, volt több olyan munkavállalójuk, aki még a veszélyhelyzet kihirdetése előtt mondott fel, őket egyelőre nem pótolták, hiszen a jelenlegi kihasználtság, valamint az elvégzendő feladatok mennyisége sem indokolja ezt. A vendégek biztonsága érdekében egyebek mellett fertőtlenítőket helyeztek ki, folyamatosan tisztítják a tereket, a reggelizőt pedig úgy rendezték át, hogy a megfelelő védőtávolság biztosított legyen.

Civitas Hotel
Civitas Hotel
www.civitashotel.com

Nem jók a kilátások, de alkalmazkodunk a helyzethez és úgy vagyok vele, hogy inkább pozitív csalódás érjen – mondta Dr. Szilágyi Pál, a Pannonia Hotel igazgatója. A szálloda május 4-e óta fogad vendégeket, előtte csökkentett üzemmódban működtek. Utóbbi a gyakorlatban azt jelenti, hogy elsősorban az üzleti úton lévőket fogadta csak a szálloda, azonban ezzel a lehetőséggel az igazgató szerint nem nagyon éltek az emberek.

A foglalások még alacsonyak, az ilyenkor megszokottnak mindössze a tíz százaléka érkezett be eddig. Az igazgató a kilátásokat tekintve nem bizakodó, úgy véli, hogy a járvány miatt az utazás inkább egyfajta luxuscikk lesz a következő időszakban, emellett meglátása szerint az üzleti utak mennyisége is csökkenni fog, hiszen a vállalatok jórésze áttért a távmunkára és egy ideig még inkább különböző alkalmazásokon keresztül tartanak megbeszéléseket. Mindemellett a rendezvények egy része is elmarad, amely bár kismértékben, de szintén csökkenti a foglalások számát. A szállodában több intézkedést is bevezettek, a wellnes részlegen a jakuzzi és a nagymedence várhatóan év végéig nem üzemel. Nem csak a járványügyi szabályozás miatt, hanem azért sem, mert felújítják őket.

Pannonia Hotel
Pannonia Hotel
Facebook

A Hotel Sopron március 27-én zárt be és a tervek szerint július 1-jétől fogadja majd a vendégeket, addig a Kisfaludy programban nyert támogatásból felújítják a konferenciatermet, a kültéri medencét, az alsó szinten a vizesblokkot és néhány szobát, emellett kialakítanak egy lakosztályt is. Munkálatoktól hangos még az udvar is, hiszen a karbantartás mindenre kiterjed. A Vinosseumban kifestették a szobákat, most az étteremben dolgoznak.

Szarjas Tímea szállodavezető azt mondta, hogy a bezárás alatt szerencsére nem unatkoztak, azonban meglátása szerint az idei év inkább arról fog szólni, hogy hogyan tudják a veszteségeket minimalizálni. Júliusra egyelőre kevés a foglalás, augusztusra és szeptemberre már több. Egyre többen érdeklődnek is, azonban szerinte koránt sem lesz a megszokott módon kihasználva idén a szálloda, mert az emberek óvatosak. Az elmúlt hetekben húsz dolgozót átirányítottak más munkakörökbe a GYSEV-hez, húsz embernél pedig csökkentették a munkaidőt, az ő esetükben éltek a kormány által meghirdetett bértámogatási program lehetőségével, amely azt jelenti, hogy a kieső óraszám hetven százalékát az állam fizeti. Készülnek már az újranyitásra is, hiszen több helyre fertőtlenítőket helyeztek ki. A helyiségek takarítását illetően úgy fogalmazott, hogy alapvetően is alaposnak kell lennie a takarításának, azonban a megfelelő higiéniára még jobban oda fognak figyelni. Az egyéb óvintézkedéseket folyamatosan alakítják ki.

Medence felújítás a Hotel Sopronban
Medence felújítás a Hotel Sopronban
Facebook

A Hotel Lövér május 29-től várja a vendégeket. Honlapjuk szerint harmadával csökkentették a kiadható szobák számát, negyedével pedig az étteremben lévő asztalok számát. Az étkezéseknél turnusokat alakítanak ki, két turnus között takarítanak és fertőtlenítenek. Büféasztal helyett látványkonyha-szerűen tálalják a szakácsok az ételt, az uszodában pedig maximum 16 ember tartózkodhat egyszerre. Folyamatosan fertőtlenítik a közösségi tereket, a munkavállalók kesztyűben dolgoznak és naponta mérik a lázukat. A vendégeknek nyilatkozniuk kell arról, hogy nem lázasak és nincsenek karantén hatálya alatt.

Hotel Lövér
Hotel Lövér
www.hotellover.hu

A Hotel Szieszta a pünkösdi hétvégére tervezi a nyitást, erről korábbi cikkünkben itt olvashat.

 

Borítókép: illusztráció; Forrás: Sopron Média Archív

Címkék: turizmus

Legnépszerűbb cikkek