| 2021. augusztus. 16. | 2 perc olvasás

Megszépült a völcseji tűzoltószertár

Felújított tűzoltószertárat adtak át ma délután Völcsejen. A projekt 5 millió forintos hazai forrásból valósult meg. A közelmúltban számos fejlesztés ment végbe a településen, vízelvezető rendszert is kiépítettek, valamint több civil szervezet is sikeres pályázatot nyújtott be.

„Az elmúlt időszakban számos fejlesztés valósult meg Völcsejen, de folyamatban van még egy nagyobb járdaprojektünk – mondta Szőke Attila, Völcsej polgármestere. A településvezető hozzátette, a civil szervezetek támogatása is folyamatos. „A tűzoltószertárunk bővítése is megtörtént több mint 5 millió forint értékben, a horgászegyesületünkre pedig egymillió forintot tudtunk fordítani, amely az eszközbeszerzésüket segítette. Nagyon sok lehetőség van a Magyar Falu Programban, igyekszünk élni vele – tette hozzá.


fotó: Griechisch Tamás

A térség egyik legdinamikusabban fejlődő települése Völcsej, nemrégiben a vízelvezető rendszer kialakítása is megtörtént. Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta, sokat segít ez a projekt a település élhetőségében.
„750 méteren készült el a csapadékvíz-elvezető rendszer Völcsej Fő utcájában. Ez egy olyan projekt, amely képes arra, hogy az egyre inkább városiasodó települések vízelvezetési problémáit orvosolja, egyre gyakoribbak ugyanis a hirtelen, nagy mennyiségben lezúduló esőzések. A csapadékví-zelvezetési rendszereknek köszönhetően nem úsznak el a pincék, az udvarok, a házakba így nem törhet be a víz. A település élhetőségét nagyban segíti ez a fejlesztés.”


fotó: Griechisch Tamás

Az eseményen részt vett Sopron és térsége országgyűlési képviselője is. Barcza Attila a helyszínen úgy fogalmazott: a közelmúltban rengeteget fejlődött Völcsej, de a jövőben is számos projekt fog még megvalósulni. „A település Fő utcájának megújítása is tervben van, ez több mint 300 millió forintból fog elkészülni, ma pedig a település legnagyobb civil szervezetének, az önkéntes tűzoltó egyesületnek a szertáravatóján vehetek részt. Több mint 5 millió forintból szépült meg az épület. Nemrégiben valósult meg a vízelvezetési fejlesztés, amely szintén hazai forrásból, 25 millió forintból készült, el. A településen nagyon összetartó, jó közösségek működnek, ezek megőrzése a cél."


fotó: Griechisch Tamás

A Magyar Falu Program keretében Völcsej falu- és tanyagondnoki szolgálata is kibővült, valamint egy új kisbusszal is gazdagodott a település.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek