| 2019. július. 30. | 1 perc olvasás

Összefogtak a Bánfalvi Evangélikus Templomért

Nagyon rossz állapotba került az utóbbi években a Bánfalvi Evangélikus templom tetőszerkezete, elkerülhetetlenné vált a felújítása. A soproni egyházi felekezetek és a civilek, valamint a város önkormányzata összefogásának is köszönhetően most renoválhatják az épületet. A több mint húsz millió forintos rekonstrukció néhány hete kezdődött, a tervek szerint szeptemberben már a megújult templom várja a híveket.

A Bánfalvi Evangélikus Templom régi, becslések szerint 150 éves épületének tetőszerkezete az utóbbi években rossz állapotba került, a felújítása halaszthatatlanná vált. A több mint 20 millió forintos beruházás néhány hete a födém megerősítésével kezdődött, után kerülhetnek a tetőre az új gerendák és cserepek.

- A födém megerősítésére mindenképpen szükség van, annál is inkább, mivel ez növekvő lélekszámú gyülekezet, ezért szeretnénk majd idővel beépíteni a tetőteret is – világított rá Heinrichs Eszter evangélikus lelkész. - Egyházi pályázat, a bánfalviak nagy gyűjtése és Sopron önkormányzatának jelentős támogatása révén most adódott lehetőségünk arra, hogy ezt elkezdjük az első lépéseit ennek a felújításnak – fűzte hozzá.

A munkálatok során a tető alól két szimbolikus jelentőségű tárgy is előkerült. - Egy régi, kissé csorba tintatartóra is bukkantunk, amely a nehéz történelmünket is jelképezi kicsit. A tárgy kapcsán reméljük, hogy még sokáig írják a bánfalvi evangélikusok történetét – emelte ki a lelkész. - Egy kotlóstyúk takarására szolgáló borítót is rejtett a padlás, amely azt jelképezi, hogy szeretnénk egybegyűjteni és egybetartani a bánfalvi evangélikusságot – mutatta be a tárgyakat.  

A munka a tervek szerint hamarosan be is fejeződik. - Reméljük, hogy szeptemberben már vissza tudunk jönni ide. Most a katolikus Mária Magdolna templomban vannak rendszeresen istentiszeteleteink – tudtuk meg Heinrichs Esztertől. - Nagyon-nagy dolog, hogy a katolikus gyülekezet kölcsönadta nekünk a templomát, hálásak vagyunk ezért az ökumenikus értelemben is rendkívüli jótettért – adott hangot büszkeségének.

 Akik segíteni szeretnének a bánfalvi gyülekezetet a templomfelújítás anyagi terhének viselésében, azok a megvásárolt téglajegyekkel tehetik meg mindezt.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek