1916 november vége meglehetősen eseménydús időszak volt. Egyrészt fordulóponthoz közeledett az első világháború − az Osztrák–Magyar Monarchia, Németország és Bulgária csapatai már elfoglalták Románia több mint egynegyed részét, s a központi hatalmak úgy vélték, ha a fővárost is sikerül bevenni, jó esély van arra, hogy minél előbb befejeződjön a háború, másrészt, éppen azokban a napokban, amikor csapataik úton voltak Bukarest felé, véget ért a Habsburg-monarchia történetének leghosszabb uralkodása is: 1916. november 21-én este 86 éves korában elhunyt Ferenc József.  

I. Ferenc József osztrák császár és magyar király az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot követő véres megtorlás után még gyűlölt zsarnoknak számított, de idővel mindenki kedves Ferenc Jóskájává vált, és végül a „boldog békeidők” uralkodójaként vonult be a magyar történelembe. Trónra kerülésekor éppen csak betöltötte a nagykorúságot, de mivel négy éves korától úgy nevelték, hogy egykoron császár lesz belőle, ekkorra már minden tudományban jártas volt, nyolc nyelven beszélt (magyarul is), a hadvezetéshez is értett. Évtizedeken át szigorú rend szerint élt, minden nap hajnalban kelt és estig hivatalos ügyeket intézett, kimeríthetetlen munkabírása volt. 1916. november 5-étől tüdőgyulladással és magas lázzal küzdött, de halálának napján sem pihent, az utolsó pillanatig dolgozott, íróasztalát aznap is csak este hagyta el. Orvosa arról kérdezte, mit szándékozik tenni a következő napon. „Felkelek, mint máskor” – felelte a császár és király. Ezek voltak az utolsó szavai. A bécsi Schönbrunni kastélyban, 21 óra után, álmában érte a halál. 

A hírt megrendülten fogadták Magyarországon, az egész birodalom, sőt Európa is gyászba borult. Az egykori zsarnokot az ország lassan megkedvelte, tekintélyes, kifejezetten népszerű uralkodóvá vált. November 30-án tartott temetésére hatalmas tömeg gyűlt össze Bécsben, Magyarországról is több különvonat érkezett. A kereskedelemügyi miniszter három vasúti szerelvény indítását rendelte el, kettőt a Nyugati, egyet a Keleti pályaudvarról azért, hogy a főrendiházi tagokat, a képviselőket és a törvényhatósági kiküldötteket Bécsbe szállítsák, majd még aznap haza is hozzák őket Budapestre. Az utazás díjmentes volt, és csak névre szóló jeggyel lehetett igénybe venni. Természetesen a polgári lakosság nagy része is igénybe vette a vasutat, hogy az eseményre utazzon, legtöbbjük már november 29-én este elindult. 

A szertartás rendben lezajlott, a császárt Erzsébet királyné mellé helyezték a kapucinusok bécsi templomának császári kriptájában. A végtisztességet adó tömeg – beleértve a magyar politikusokat és egyházi vezetőket is – a terveknek megfelelően, még azon az estén visszaindult Budapestre. Útjuk azonban örökké emlékezetes maradt. A temetésről a különvonatok és a mindennap közlekedő budapesti gyors szállította a Magyarországra visszautazókat. A gyorsvonat menetrend szerint 19:20‑kor indult volna Bécsből, de sokan igyekeztek felszállni rá, ezért különkocsikat kapcsoltak a szerelvényhez, ami eleve félórás késést eredményezett. A halálvonaton utazott a különvonatokról lemaradt Ludovica Akadémia díszszázada, a Ferenc József Intézet növendékei, és a vonathoz kellett kapcsolni Hazai Samu honvédelmi miniszter és Thallóczy Lajos szalonkocsiját is. A szerelvény végül tetemes késéssel csak 20 órakor indult el, ráadásul Komáromnál is várakoznia kellett, mivel a honvédelmi miniszter úgy döntött, ott lekapcsoltatja a szalonkocsiját, hogy ne kelljen a vonaton zötykölődve éjszakáznia. Ez az ötlet az életét mentette meg. Fontos mozzanat, hogy Győrben különvonatot engedtek a bécsi gyors elé, és a két szerelvény öt perc eltéréssel (blokktávolságra) haladt tovább Budapest-Keleti felé. Közben Budapestről egy, Győr és Szombathely érintésével Grazba tartó személyvonatot indítottak, amelynek többségében harmadosztályú túlzsúfolt vagonjaiban katonák, civilek és alvó emberek utaztak. 

A fővonal már akkor kétvágányú volt, baljáratú közlekedéssel. Az akkori Herceghalom állomás háromvágányos volt, a mai felvételi épülettől keletre, az iparvágány által meghúzott ív mentén. A szintén túlzsúfolt grazi személyvonatnak a harmadik – bal, átmenő – vágányra kellett volna érkeznie, a bécsi gyorsoknak a második – jobb, átmenő – vágányon áthaladnia.

A rendkívüli helyzet miatt a személyvonat is jelentős késést „szedett össze”, és éppen akkor érkezett meg Herceghalom vasútállomásra, amikor a bécsi gyors is közeledett. Az első vágányon mozdony nélküli tehervonat vesztegelt, így Müller Vendel állomásfelvigyázónak két vágányon kellett megoldania az öt perc különbséggel Pest felé haladó két gyorsvonat, valamint az ellenkező irányba tartó grazi személyvonat átengedését. A forgalmi irányító úgy döntött, hogy az Ausztria felé tartó személyvonatot a szokásos harmadik vágány helyett a második vágányra járatják be, a harmadik vágányon közben gond nélkül átrobogott az első gyorsvonat. A személyvonatnak a végpont felé eső kitérőkön kellett visszatérnie a menetirány szerinti helyes vágányra. A herceghalmi szolgálattevő a Pestre tartó vonat áthaladása után szabad utat adott a Grazba tartó vonatnak − úgy hitte, hogy a két „szaladós” vonat között a tizennyolc kocsis személyvonat kihalad az állomásból. Tévedett. A jelzőket és váltókat ennek megfelelően állították, de a kitérő állásra utaló előjelzőt – amint a vizsgálat kiderítette – „nem vette vissza”. A személyvonat a vágánykapcsolat kitérőin tért vissza a menetirány szerinti helyes vágányra, amikor az állomás utáni ívben feltűnt a Bécs felől érkező gyorsvonat. A Vida István főmozdonyvezető által vezetett gyorsvonat meghaladta az előjelzőt, majd a „megállj!” állású főjelzőt észlelve vészfékezett, de a huszonkét kocsis vonat sebessége érdemben alig csökkent (80-ról 76 kilométer/órára). Lehetetlen volt elkerülni az ütközést: a gyorsvonat december 1-jén 0 óra 24 perckor az őrház előtti váltókörzetben belerohant a személyvonatba, azt valóssággal kettészelte.

Az ütközés a személyvonat két kocsiját elszakította a szerelvénytől. A gyorsvonat mozdonya ezt a két kocsit maga alá gyűrte, miközben a mozdonyt is szinte teljesen összetörték a személykocsik roncsai. A mozdony után kapcsolt szalonkocsik egymásba csúsztak, lefordultak a vasúti pályáról. A túlélő utasok között pánik tört ki, rémületükben a környező szántóföldekre menekültek a ronccsá vált vonatból. Az áldozatok közül hetvenen a személyvonat darabokra szakadt favázas kocsijaiban lelték halálukat, ketten a gyorsvonat utasai voltak.

A herceghalmi állomás személyzete azonnal értesítette a MÁV üzletvezetőségét a bekövetkezett szerencsétlenségről. A katasztrófa helyszínére elsőként egy német katonai szerelvény érkezett, a katonák azon nyomban hozzákezdtek a mentéshez. A németek és az időközben hozzájuk csatlakozó orosz hadifoglyok máglyát raktak a favázú kocsik roncsaiból, ezek fényénél sebesültek és holttestek tucatjait húzták ki a vonat alól. A reggeli órákig további két műszaki és egy kórházvonat érkezett a mentéshez. Reggel 7 órakor emelték ki a roncsok alól Thallóczy Lajos történésznek, a megszállt Szerbia kormányzójának holttestét. A mentés még napokkal a katasztrófa után is tartott, holttesteket december 3-ig találtak. A halálos áldozatok nagy többsége szabadságra engedett vagy onnan visszatérő frontkatona, táborba szállítandó hadifogoly, vagy környékbeli földműves, gazdálkodó, esetleg távoli rokon látogatására utazó fővárosi lakos volt. A száznyolcvan sérült egyharmada súlyos, maradandó károsodást szenvedett. 

A baleset vizsgálatát már a tragédiát követő reggelen megkezdte a vasúttársaság. A vizsgálat három olyan hibát mutatott ki, amelyek együttesen eredményezték a katasztrófát. Az első hibát még a győri forgalomirányítás követte el, amikor a menetrend szerint közlekedő gyorsvonat előtt mindössze öt perccel útjára engedte a különvonatot. A második hibát a herceghalmi állomásfőnök követte el, amikor úgy gondolta, hogy a különvonat elindulása és a gyorsvonat érkezése közötti öt perc elégséges arra, hogy a grazi személyvonat elhagyja az állomást. A harmadik hibáztatható fél a gyorsvonat mozdonyvezetője volt, aki későn észlelte, hogy Herceghalom bejárati jelzője tilosat jelez. A kritikus pillanatban a gyorsvonat légfékje felmondta a szolgálatot, a mozdonyvezető pedig a kéziféket már csak az ütközés előtti pillanatokban tudta működésbe hozni. A bizottság megállapította, hogy Herceghalom előjelzője nem volt kivilágítva, a gyorsvonat vezetője ezért észlelte késve a bejárati jelző tilos állását. Az előjelző világítását vélhetően a szél oltotta el.

Az áldozatok emlékére hetvenkét gesztenyefát ültettek az állomás mögötti részen. A fák mára megritkultak, a vonalat és az állomást teljesen átépítették, de egy évszázad elteltével a népnyelv ma is „gesztenyésnek” nevezi ezt a területet. 

Forrás: https://iho.hu/

https://tortenelemportal.hu/

Wikipédia

Borítókép: A bécsi gyorsvonat, amely ráfutott a Grazba tartó vonat vagonjaira

Forrás: http://www.huszadikszazad.hu/