Sopron utcáit legelőször szurokfáklyákkal világították ki a kurucok ostroma alatt 1705 december és 1706 június között abból a célból, hogy támadás esetén mindenki eljuthasson oda, ahová védkötelezettsége szólította. A XVIII. század végétől kezdve rendelet írta elő az Elő- és Hátsókapu kivilágítását gyertyával, a XIX. század első évtizedeiben pedig Buda és Pest mintájára Sopron forgalmasabb utcáit olajlámpa világította meg, de ezek meglehetősen szegényes fényt adtak.

Az első gázlámpák London utcáin 1814-ben gyulladtak ki, hírük viszonylag hamar, három év múlva jutott el a városi tanácshoz, ám Sopronnak akkoriban nem volt gázgyártáshoz értő szakembere. Alig 1845 végén történt az első kezdeményezés, amikor Frigière János lovag ajánlatot tett a gázvilágítás bevezetésére, közlése szerint Pesten folytatott tárgyalásokat ez ügyben. A város kedvezően fogadta az ajánlatot, részletesebb tájékoztatást kért, de a sikertelen tárgyalások után a lovag nem jelentkezett többé. A második ajánlat a soproni születésű Mahr János naumburgi lakos részéről érkezett 1861 szeptemberében. Az előterjesztésben szereplő összeg magasabb volt, mint amennyibe a világítás került volna, ezért a városvezetés bizottságot bízott meg azzal, hogy a tárgyban minél előbb javaslatot készítsen. E bizottság tagja volt Flandorffer Ignác is, az energiával teli, világot járt, széles látókörű, kiváló ítélőképességű, jó nevű borkereskedő, akiről Schindler András Sopron közüzemi politikája c. munkájában ez olvasható: „1865-ben egy müncheni Rüdiger (helyesen: augsburgi Riedinger) nevő cég kért a várostól engedélyt arra, hogy a városi közvilágítást gázzal elláthassa és hogy a gázt a magánlakásokba is bevezethesse. Amikor ezt Flandorffer Ignác soproni kereskedő megtudta, egy beadványban arra kérte a várost, hogy a Rüdiger féle tervet ejtse el, adja meg neki az engedélyt egy gázgyári üzem felállítására, ő kötelezi magát arra, hogy a gázgyárat tisztán soproni polgárok pénzén megépíti és egy éven belül üzembe helyezi.” 

Flandorffer Ignác felismerte, hogy a gázgyártás jövedelmező vállalkozás és hogy a város szempontjából milyen előnyös, ha a gázgyárat nem idegenek, hanem saját polgárai irányítják. Az ő fellépésének köszönhetően az országban létesült gázgyárak közül egyedül a soproni épült idegen tőke kizárásával, a város lakosai által megvásárolt részvények ellenértékéből.

A tanács Mahr 1861-es ajánlatát végül is elutasította, de 1863-ban egy harmadik pályázó, H. Born chemnitzi cég ajánlatával szemben mégis előnyben részesítette, kedvezőbbnek látta és szerződés megkötését javasolta. A lakosság félt a gázgyár szomszédságától, azt minél távolabb akarta tudni a várostól, az ajánlattevő pedig továbbra is indokolatlanul magasabb egységárat ajánlott, így 1863 derekán a gázvilágítás bevezetésének terve még mindig a levegőben lógott. Ekkor Pesten, Pozsonyban és Temesváron, év végén Debrecenben is működött már gázgyár, és városunk polgárai úgy vélték, Sopronban is megvan a lehetőség a korszerű világítás megvalósítására. 1865-ben több ajánlat is érkezett gázgyár létesítésére, de lényeges változás június 1-én történt, amikor Flandorffer Ignác pontról pontra ismertette a Légszeszvilágítása Részvénytársaság Sopronban (Oedenburger Gas Actien Gesellschaft ) alapszabály tervezetét a részvényjegyzők első gyűlésén. Flandorffer hatalmas vagyonát vállalkozásokba és alapítványokba fektetve mindenkor önzetlen módon szerette és szolgálta Sopront, akkoriban a város legnépszerűbb embere volt, született kereskedőtehetség, akinek egyik legnagyobb szabású tette a gázgyár létrehozatala volt. A városi tanács felhívására Flandorffer vállalta, hogy egy év alatt felépíti a gyárat, és projektjét sikeresen megvalósította. Az előkészületek és engedélyek után a munkálatok 1866. július hó 23-án indultak meg a Somfalvi utca 12. alatt, és öt hónap múlva, dec. 31-én már üzemben volt a gyár, ami kétségkívül főleg Flandorffer széleskörű ismereteinek, szervezőképességének, energiájának volt köszönhető, de hozzájárult a soproni iparosok megbízhatósága is, a fejlett osztrák ipar és hogy Ausztriában az anyagok és berendezések megkötöttség nélkül, rövid szállítási határidő alatt beszerezhetők voltak. 1866 szilveszterén fényárban úszott Sopron. 

Megindult a gázgyártás, a lakásokban 280, az utcákon 158 lámpa égett. Az utcalámpák gyújtására és oltására 1867. január 1-től négy lámpagyújtót alkalmaztak havi húszezer forintért, és már február hónapban jobb minőségű üveggel burkolták be a lámpákat, mert a közönséges ablaküveg a gázláng magas hőmérsékletétől megrepedt. Egy évvel később a helyiségeket már 1290, az utcákat pedig 245 lámpa világította meg, és a közvilágítási rendszer a következő években is egyre csak terjeszkedett, 1875-ben az Erzsébet utca, 1880-ban a Deák tér, 1885-ben a Jókai utca, 1890-ben a Flandorffer utca, 1893-ban az Alsólövér utca kivilágítására került sor. Flandorffer Ignác annyira szívén viselte a gázgyár sorsát, hogy a Somfalvi út 5-7. szám alatt lévő irodájából 64 éves koráig, 1881-ig naponta meglátogatta és ellenőrizte az üzemet. 1893-ban Sopronban is terjedni kezdett az Auer-harisnya, ami nagymértékben (kb. 25%) javította a gázlámpák fényét és hatásfokát, de a századfordulón a városunkban is megjelenő villamos áram hatalmas előnyei következtében fokozatosan kiszorította a gázt a világítás területéről. Ekkor kezdett jobban teret hódítani a gáznak más célra történő felhasználása is.
A gázzal való közvilágítás közel 100 évig működött Sopronban, 1961-ben aztán végleg megszűnt. Egy utolsó, a XXI. században is működő gázlámpát, a Széchenyi téren, a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium falán láthattunk Sopronban. Az emlékül meghagyott korabeli lámpa mellé 2016-ban, a városi gázszolgáltatás megindításának 150. évfordulóján emléktáblát állítottak.

2017-ben az iskola falán pislákoló utolsó gázlámpa is kialudt, de békés lángja emlékeinkben megmarad. Az idei csendes szilveszteren különösen kellemes visszaemlékezni a 154 évvel ezelőtti soproni éjszakára, a lámpagyújtogatókra, ahogy minden nap útnak indultak és kezeik nyomán mindenütt új lángok gyulladtak ki, a gázlámpák vibráló fénysugaraira, amint vidám táncukat járták az ódon házfalakon, és a gázlámpák alatt sétáló soproni polgárokra, akiket a fény valamiért megnyugvással töltött el az óév végén és az újév küszöbén. Régi idők nosztalgikus hangulatát idézik e képek, és szinte látni, ahogy az emberek alakja megcsillan a lámpák aranyló fénykörében. 

Forrás: Baumann József (1981): A soproni gázmű története (1865–1978). Soproni Szemle. XXXV. évfolyam 1. szám.

Molnár József (1967): A százéves Soproni Gázgyár története. Soproni Szemle. XXI. évfolyam 1. szám.

Borítókép: Bécsi út, háttérben a Keresztelő Szent János-templom (1915)

Forrás: Fortepan / Vargha Zsuzsa