Az atomerőmű négyes reaktora 1986. április 26-án robbant fel, radioaktív szennyezéssel borítva be Európa nagy részét. A balesetet megelőző nap a kezelőszemélyzet kikapcsolta a reaktor vészhűtési rendszerét, majd a reaktor diszpécseri utasításra még fél napig vészhűtés nélkül üzemelt, így a 4-es reaktorblokknál gőzrobbanás következett be. Az akkori szovjet vezetés titkolózása miatt a balesetről napokig szinte semmit sem lehetett tudni, a világ svéd tudósoktól szerzett tudomást róla. A katasztrófa következtében 10 napig égett a nukleáris fűtőanyag. Előbb az erőműhöz legközelebb eső Pripjaty teljes lakosságát telepítették ki, majd május első napjaiban a reaktor 30 km-es körzetéből minden embert. Ez a baleset volt az atomenergia felhasználásának történetében a majaki 1957-es Kistim-tragédia után a legsúlyosabb katasztrófa. 

Az első robbanás helyi idő szerint hajnali 1 óra 23 perckor történt, amit hamarosan legalább egy másik követett. Az azonnali intézkedések és a védőépületek hiánya miatt radioaktív hulladék hullott a Szovjetunió nyugati részére, valamint Európa más részeire és az Egyesült Államok keleti részére. 200 tonna urán volt akkor a reaktorban és 60 tonna radioaktív anyag került a levegőbe. A sugárzás 30-40-szer nagyobb volt a Hirosimára dobott atombombáénál, és több mint 8,5 millió ember volt kitéve a sugárzásnak. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, illetve az ENSZ különféle modellszámítások alapján 4000-re tette a radioaktív szennyezés hosszú távú halálos áldozatainak számát, azonban ezt az értéket sokan vitatják, a nem hivatalos becslések 27 ezertől egészen 985 ezerig terjednek.

A lakosság kitelepítése a sugárszennyezett területről csak 36 órás késéssel kezdődött meg. A helyszínre érkező tűzoltók mindenféle védőfelszerelés nélkül kezdték el oltani a tüzet, nem informálták őket arról, hogy ez az életükbe is kerülhet. 

Likvidátorok – így hívták azokat az embereket, akiket a biztos halába küldtek 1986-ban Csernobilban. Vezetőjük Nyikolaj Antoskin volt. „Először semmilyen érzelem nem fűzött Csernobilhoz. Én katonaember vagyok. Sok háborút és konfliktust láttam, ez is csak egynek tűnt a szokásos feladatok közül. Amikor megkaptam a feladatot, és eleinte fogalmam sem volt, hogy lehet ezt mind teljesíteni, megéreztem a félelmet és sok minden mást is” - idézte fel Nyikolaj Tyimofejevics Antoskin.
Összesen 600 ezer ember dolgozott azon, hogy a négyes blokkot minél jobban lezárják, és eltüntessék a katasztrófa nyomait, ráadásul közülük sokan különleges védőruha nélkül. Feltételezhetően sejthették, hogy mire vállalkoznak, de a tényleges rizikóról nem kaptak tájékoztatást. A mentést végzők között dolgozott a helyszínen orvosként Vladisz Zatlersz, Litvánia későbbi államfője is. „Csak egy hónap után kaptunk sugárzásmérőket, és azok többsége sem működött. Így fogalmunk sem volt arról, hogy mekkora dózist kaptak a munkások, akik az erőmű tetején dolgoztak. De azt láttuk, hogy sokan haldokolnak” – emlékezett vissza a mentés első heteire.

Antoskin parancsnok és a sietve összegyűjtött katonák és civilek hatalmas kockázatot vállalva akadályozták meg, hogy még nagyobb legyen a baj, hiszen a nyitott reaktor magjában kitört tűz nagyban hozzájárult a radioaktív anyagok terjedéséhez. A csapatot azért irányították az oltáshoz, mert a tűzoltók nagy része életét vesztette – halálos sugárdózis érte őket. A mentést a levegőből helikopterekkel végezték, nagyjából két hétig dolgoztak, amely idő alatt összesen 5000 tonna homokot, agyagot, ólmot és bórt szórtak a reaktor romjaira.
A tábornok maga is repült a sugárzás által legsúlyosabban érintett övezetben, életének kockáztatásáért a Szovjetunió hőse kitüntetést kapott.

Nyikolaj Antoskin túlélte az atomkatasztrófát, három évtizedes karriert futott be az orosz légierőben, 2014 óta a kormánypárt tagja volt. Az orosz parlament nyilatkozata szerint súlyos betegség után hunyt el.

Forrás: http://www.ma.hu/

https://www.origo.hu/

Borítókép: Helikopterről mérik a radioaktív sugárzás erősségét a felrobbant erőmű felett

Forrás: RIA NOVOSTI/KOSTIN IGOR