A Mária-oszlop környezetében a középkorban a várárok menti Boldogasszony-templom („Miasszonyunk temploma”) állt. Ez a templom eredetileg az ispáni vár számára épült főesperesi templomként, feltételezhetően a 11. században (első írásos említése: 1278). Amikor 1340-ben a soproniak királyi engedéllyel a háromszoros falgyűrű köré várárkot létesítettek, a templom teljesen a várárok szélére került. Ettől kezdve a soproni vár, illetve a belváros temploma a ferences templom lett. Érdekes, hogy a templomot a soproniak maguk bontották le, a városi tanács 1532-ben a török fenyegetés miatt hadászati megfontolásból hozta meg a döntést − úgy gondolták, ha a törökök kezére kerülne, innen lőnek majd be a várba. A templom helyén szökőkutat építettek, amelyiktől nem messze állt akkoriban a városi pellengér. 1744-ben a kút elromlott, és a Katolikus Konvent a városi tanácstól engedélyt kapott a Mária-oszlop felállítására. 

Az alkotás tervezője és kivitelezője nem ugyanaz a személy − tervezője Andrea Altomonte (1699–1780) építész, szobrásza pedig Jakob Christoph Schletterer (1699–1774) volt, mindketten tiroli származásúak. Andrea Altomonte császári építőmérnök, díszlettervező volt, emellett festőként, metszőként is működött. 1759 körül Bécsújhelyen mint udvari hadimérnök, 1763 körül Bécsben színpadi díszlettervezőként tevékenykedett. Nevéhez köthető a bécsi Peterskirche portálépítménye (1751–1753), valamint ugyanebben a templomban Joachim Georg Schwandtner és felesége síremléke. Leopoldkirchében, a mellékoltárok egyikén látható a Keresztre feszített Krisztust ábrázoló festménye. A számadáskönyvek szerint 1744 júniusában Andrea Bécsből hozta Sopronba a szobor tervét, amiért 58 forintot és 10 dukátot fizettek neki. Maga a terv nem maradt fenn. Akkoriban szokás volt, hogy a tervező építész vagy szobrász nem várta meg a munka elkészülését, csupán rövid ideig tartózkodott a helyszínen, a kivitelezést helybeli mesterek végezték. Ez történhetett a Mária szobor esetében is, a számadáskönyv 1744 szeptemberében Lorenz Eisenkölbl és Tobias Hauck soproni kőfaragó mesterek nevét említi.

Jakob Schletterer a kőfaragást valószínűsíthetően helybeli mesterektől tanulta, ezt követően került Bécsbe, egy ideig Velencében is tartózkodott. Sűrűn szerzett számára megrendelést festő barátja, Paul Troger, akinek rajzait gyakran előképként használta faragott reliefjeihez. Neve szerepel a bécsi Karlskirche homlokzatát díszítő reliefek kivitelezésénél, dolgozott Salzburgban a Mirabell-kastély lépcsőházának antikizáló figuráin, a Sankt pölteni ágostonos kolostorban és templomban, vagy a zwettli ciszterci templomban. Bécsben több éven keresztül a Jacob van Schuppen-féle művészeti akadémiát látogatta, amire elsősorban presztízs okokból lehetett szüksége, mert amúgy már jelentős gyakorlati tapasztalatot tudhatott maga mögött. Az akadémián 1751-től szobrászatot tanított. Az 1750-es években több alkalommal kapott megbízást magyar arisztokratáktól kastélyaik kertplasztikáinak elkészítésére. 1754-ben a kismartoni Esterházy-kastély mára elveszett kerti szobrait tervezte, 1758-ban pedig a darufalvi Herbeville-Mesko kastély számára készített egy ma is látható múzsa-ciklust. A kertplasztika később is tevékenységének egyik kiemelt területe maradt. Magyarországi tevékenységéhez kapcsolódnak kisméretű Immaculata-szobrai is, amelyek közül az egyik példány eredetileg a zirci apáti lakosztályban volt, jelenleg a Magyar Nemzeti Galériában látható, a másik szobor gróf Esterházy Ferenc tatai kastélyából került a Kuny Domokos Múzeumba. Schletterer lineáris, lapos reliefstílusa kifejezetten régies, olyan 17. századi szobrászati modellekre utal vissza, amelyek metszetek nyomán készültek. Ezek a vonások jellemzőek a soproni Immaculata emlék talapzatának általa tervezett domborműveire is. 

A Mária-oszlop nyolcszögletes emelvényen áll, amelyhez nyolc lépcső vezet fel, és rácsos kerítés övezi. Az emelvényen lámpást tartó angyalkák ülnek. A négy lámpás nem a szobor állításakor készült, azokat a konvent csak később szereltette fel a talapzatra és a világítóolajról is mindig saját költségén gondoskodott. A talapzatból emelkedik ki az a barázdált törzsű korinthoszi oszlop, amelyen a Boldogasszony szobra áll. Mária feje körül az erényeit jelképező tizenkét csillagból font glória, lábánál holdsarló és a legyőzött kígyó feje, szájában az almával, a bűnbeesés eszközével. Hasonló módon jelenik meg Mária azon a rézmetszeten, amit Johann Andreas Pfeffel augsburgi metsző készített Andrea Pozzo, neves tiroli jezsuita mester rajza nyomán. Miközben a metszet Máriája maga előtt tartja Krisztust, aki hatalmas keresztvégződésű lándzsát döf a sárkány szájába, addig a Mária-oszlopon látható Szűz kezét imára teszi össze. Tartása az alázatosságé, ahogyan az őt köszöntő Gábriel arkangyal előtt is meghajolt. A soproni szobor ikonográfiai típusa inkább a szeplőtlen napba öltözött asszonyénak felel meg, mint a győztes Immaculatáénak, melyet az ellenreformáció harciassága jellemez. A soproni Mária-oszlop készülésének idején, 1745-ben, az érett barokk kifinomultsága uralkodott, amely egyébként is sajátossága a Schletterer által készített szobroknak.

A Várkerületen álló Mária szobor ékszerdoboz jellegű talapzatán Mária életének kanonikus eseményei vonulnak végig: Angyali üdvözlet, Mária és Erzsébet találkozása, Pásztorok imádása, Krisztus bemutatása a templomban. Az Angyali üdvözlet jelenetén a zsámolyán térdelő szűz látható, amint bal kezével imakönyvének lapjait tartja, jobbját meglepettségében fölemeli. Előtte Gábriel arkangyal alakja bontakozik ki a felhőkből, baljával fölfelé mutat, afelé, aki küldte; jobbjában a szüzesség szimbólumát, a liliomot tartja. Mária és Erzsébet találkozásának (Vizitáció) méltóságteljességét a félig térdelő Mária adja, akit Erzsébet a lépcsőkön állva fogad. Egy oszlopsor mögül Zakariás (Erzsébet férje, pap volt) feje bukkan elő, az előtérben, jobbra József cipeli hátán az úti málhát, mögötte a szamár feje látható. A pásztorok imádásának jelenete a reliefsor talán legközvetlenebb darabja, a jászol körül álló Szent Család alakjaira összpontosítja a figyelmünket, amely téma a legfontosabbak közé tartozik a barokk időszakában.

A Bemutatás a templomban jelenetén minden ismét ünnepélyessé merevedik, a szentélyben álló főpap szigorúan a mózesi törvénytáblákra mutat, melyen kanonikus felosztásban láthatók a Tízparancsolat számai. Mária és József alázatosan térdepelnek a főpap előtt, mögötte pedig szerényen állnak Anna prófétanő és Simeon, a templom hűséges szolgái.

A reliefek hatása kontrasztban áll a Mária-oszlop építményének nyúlánk arányaival, a lámpásokat tartó angyalkák dekoratív megjelenésével. A darabos kidolgozás Eisenkölbl és Hauck kezére vall, de összességében középkori előképeket, a szárnyasoltárok ábrázolásait idézi.

Szakál Ernő életrajzi írásában olvasható, hogy az eredeti domborműveket nem sikerült tartósítani, így 1961-ben a festői domborművek másolatának elkészítésére került sor, ezeket a munkákat Antal Károly szobrász végezte el. A Várkerület rekonstrukciója idején a Mária oszlop restaurálására is sor került 2014-2015-ben.

Források: Kelemen István – Nemes András (2015): A várkerületi Mária-oszlop megújításai a 19. századtól napjainkig. Soproni Szemle

Veress Ferenc (2015): A soproni Mária-oszlop és mesterei. Soproni Szemle

Borítókép forrása: https://lepteiknyoman.blog.hu/